Határtalanul pályázat 2019

Első állomásunk Arad volt. Itt egy rövid megemlékezést tartottunk és koszorút helyeztünk el az aradi vértanúk emlékoszlopánál. Tovább folytattuk utunkat Déva felé.

Déva várához felvonó szállította a csapatot.

Fent az ódon várfalak között sétálgattunk és a kilátásban gyönyörködtünk. Hűséges kísérőtársunk, az eső itt is eleredt. A vizes, csúszós kövek még izgalmasabbá tették sétánkat. Később még egy beszorult ajtó is fokozta a hangulatot.

Következő állomásunk Segesvár volt. A templom melletti temetőben híres emberek sírja után nyomoztunk. Lefelé menet a szakadó esőt a Diáklépcső teteje alatt vészeltük át.

Petőfi Sándor szobránál pedig megemlékeztünk híres költőnkről. Indultunk tovább szálláshelyünkre, Zetelakára, ahol ízletes vacsora várt bennünket.

Kedden Székelyudvarhelyen meglátogattuk a város nevezetességeit:

a Református kollégiumot, a Tamási Áron Gimnázium Kollégiumát, ahol még nem sejtettük, hogy ez a hely még további szerepet is kap az életünkben,

a Tamási Áron Általános Iskolát, a Szent Miklós templomot, a Tamási Áron Gimnáziumot, és beülhettünk a Városháza dísztermébe is.

Majd ellátogattunk a Székelytámadt vár megmaradt falihoz. Régi harangok között jártunk, megcsodáltuk a város látképét és az ősi falakat. A plébános borozóját is megtaláltuk.

Homoródfürdőn vízvizsgálatot végeztünk Nelli néni segítségével.

Máréfalván a díszes székelykapukról mesélt idegenvezetőnk.

A zetelaki víztározó meredek lépcsőjén lesétálva újabb vízvizsgálat várt ránk. Azután kíhívtuk magunk ellen a parti sziklákat, köveket és kavicsokat. Volt hegymászás, egyensúlyozás, kacsázás. Testközelből ismerkedtünk az erdélyi csalán levelével is. Épp úgy csíp, mint itthon.

Később patakparti utunkon, egy sáros, köves, meredek vízmosást megmászva egy kilátó domb tetejére értünk.

A túrázás után jól esett a finom vacsora.

Ezen a reggelen a Madarasi Hargita 2001 méteres csúcsára indultunk. Rövid buszút után egy traktor platóján utaztunk sokáig.

Közben egyre hidegebb lett a szél, újabb réteg ruhák kerültek ránk, a nyakig érő cipzárakat ütközésig húztuk, így értünk túránk kiindulópontjához.

Innen már csak alig 2 kilométert kellet gyalogolni.

Fent a hegycsúcson erős szél fogadott minket, az eső is eleredt.

Koszorút helyeztünk el a Turulmadaras Obeliszknél majd elénekeltük a Székely himnuszt.

Délután a zetelaki diákokkal és a kézilabdázó Erika nénivel volt találkozónk. Gyuszi bácsi segítségével játékos sportvetélkedőn, kézilabda és futball meccseken mérkőztünk meg az ottani iskolásokkal.

Ezen az estén is a megszokott 3 fogásos finom vacsora várt és utána a vidám esti időtöltés takaródóig és kicsit tovább…

Ezen a napon első állomásunkon egy korondi műhely volt.

Azután Parajd következett.

A föld alatti sóbányában egy város forgatagába csöppentünk. Volt itt minden: boltok, játszóterek, kalandpark, kávézók és még WIFI is!

Itt minden sóból van: a padló, a falak és a mennyezet is. Kísérletképpen a falat meg is kóstoltuk.

Ezután a Sószorosban túráztunk, ahol a sáros erdei út és a nagy meleg miatt enyhe nyafogási hullám futott végig a csapaton.

Szerencsére később Szovátán a Medvetónál a felhőszakadás lemosta a sarat a cipőnkről.

A visszaúton Farkaslakán Tamási Áron sírjánál helyeztünk el koszorút, majd elénekeltük a magyar himnuszt.

Székelyudvarhelyen azonban a buszunk  úgy döntött, hogy marad még egy picit.

Szerencsére a gondviselés hamar a segítségünkre sietett: egy magyar busz vezetője elvitt bennünket a szállásunkra, Ivóra.

Azután jött az utolsó (akkor még azt hittük, hogy utolsó) este: vidámság takarodóig, és kicsit tovább.

Érdekes-furcsa-nehéz-de-mégis-jó nap volt.

A reggel pakolással és takarítással kezdődött.

Mindenkit az a kérdés tartott fogva, hogy akkor most mi lesz. Mikor lesz kész a busz? Mikor indulhatunk?

Azután eszünkbe jutott az elmúlt négy nap, ahol a leggyakoribb kérdésünk az volt, hogy Mikor megyünk vissza a szállásra, hogy Miért nem  lehetünk több időt a szálláson, mert ott lenni olyan jó.

És akkor elkezdtük felfedezni a szálláshelyünket nappali fényben is, előkerült a tollas és a foci, volt pléden heverészés, séta a patakban.

Délben zsíros kenyeret, paradicsomot, uborkát és zöldpaprikát  kaptunk  kedves szállásadónktól, Orsi nénitől.

Majd tovább játszottunk. Már ment le a nap, amikor Tibi bácsi megérkezett a buszunkkal. Közben kiderült, hogy van egy hely, ami tud fogadni minket, gyorsan meg is született a döntés: ott fogunk aludni.

És újra ott álltunk a kollégium előtt, amit kedden már kívülről láttunk.

Megvacsoráztunk egy közeli étteremben, majd álomra hajtottuk fejünket a kollégium ódon falai között.

Ébredés után rendbe tettük a szobákat, bepakoltunk, a közeli városban reggelit vásároltunk, és elindultunk hazafelé.

Elhagytuk a hegyes-völgyes vidéket, a csobogó patakok földjét és mi már  az otthonunkra, a szüleinkre, családtagjainkra, saját, megszokott ágyikónkra gondoltunk. Hosszú szakaszokon inkább csak a táj búcsúzott tőlünk, amíg mi az igazak álmát aludtuk.

Az út vége felé felélénkült a hangulat, vidám nótázásba kezdtünk.

Orosháza határában megköszöntük Tibi bácsinak, hogy balesetmentesen hazahozott minket és hogy olyan türelmes és kedves volt velünk. Pár perc múlva begurultunk iskolánk ebédlője mellé. Mindenki megnyugodott, amikor meglátta saját gyermekét leszállni a buszról.

Fáradtan, de vidáman, élményekkel telve indultunk haza otthonainkba.

És igaz, hogy volt ebben nehézség is, és az utolsó napi program állomásait ki kellett hagynunk, de felemelő volt megtapasztalni azt, hogy a bajban mennyien siettek a segítségünkre.

Köszönet érte mindenkinek!

Fényképek: