HAT-20-01 Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek

Kirándulásunk a Határtalanul! pályázat keretén belül valósult meg  2022. május 17-21. között.

Milyen is volt Erdélybe látogatni? Ha egyetlen szóval kellene jellemezni, talán a csodálatos illene ide leginkább. De miért is jellemezném egyetlen szóval, ha megtehetem akár ezerrel is?

Tudtunk róla, hallottunk róla, hogy szép lesz. Azaz szép lehetne, ha lehetne, de láttuk az előttünk elballagó osztályokat, hallottuk az osztályfőnökök csalódottságát, hogy ők mennyire várták már és sajnos a járvány miatt lemaradtak róla…. Majdnem mi is.

Aztán végre két hónappal a tervezett indulás előtt kiderült, hogy mehetünk.  Az osztályom két évet várt erre a kirándulásra és őszintén mondhatom, megérte. A készülődés már hetekkel az indulás előtt elkezdődött. Énekórán a gyerekek a székely himnuszt énekelték. Szüleik számára részletes beszámolót tartottunk az utazás minden napjáról, állomásairól. A végzős osztályok tanulói közben együtt készültek az útra, együtt készítettek plakátsorozatot, amely képekkel és rövid beszámolókkal bemutatta az előttünk álló pár napot. A gyerekek megosztoztak az útvonal látványosságainak, vagy éppen történelmi szempontból fontos helyszíneinek bemutatásán. Voltak, akik az adott helyre érve olvasták fel az éppen odaillő információkat, érdekességeket.

A hajnali indulás ellenére a csapat izgatott és jókedvű volt. Az egyre változatosabb és zöldebb dimbes-dombos táj sokunkkal feledtette az előttünk álló út hosszát. Első állomásunk Arad volt, ahol koszorút helyeztünk el a vértanuk emlékművénél. A tanulók kellő tisztelettel és komolysággal hallgatták végig az itt elhangzó gondoltokat.  Második állomásunk Bethlen Gábor szülőháza volt Marosillyén. Érkezésünkre az eső is elcsendesedett, így a rendhagyó történelemóra még élvezetesebb volt. A tanulók és tanárok egy része korabeli ruhákba öltözhetett és így ismerkedhettünk meg Erdély aranykorával. Innen Déva várához érkeztünk. Már a buszon felidéztük Kőműves Kelemen balladáját, de sajnos a telekabin nem működött, így csak távolról csodálhattuk meg a vár falait. Segesváron a világörökség részét képző városközpont szűk macskakövekkel kirakott utcáival és színes házaival még a közben borongóssá vált időt is el tudta feledtetni velünk. Felmentünk az 1642-ben épült diáklépcsőn is. A tanulók számára lehetőséget adtuk egy rövid önálló felfedező körútra is. Továbbindulás előtt Petőfi Sándorra, nemzetünk egyik legnagyobb költőjére emlékezve újra koszorút helyeztünk el. Már esteledett, mire Szentegyházára értünk. A szálláshelyen mindenki elfoglalta a szobáját és egy közös vacsorával zártuk az aznapi programot.

Szállásunktól alig pár száz méterre a szentegyházi Martonffi János Általános Iskolába indultunk, ahol az ottani diákokkal mértük össze erőnket. A fiúk fociztak, a lányok pedig kézilabdáztak. Az ott dolgozók és a diákok vendégszeretete egyaránt megható volt. Később traktorral, zenei kíséret és közös éneklés mellett a Madarasi Hargitára indultunk. A zöld rengeteg, amely körülölelt bennünket egyszerre volt megnyugtató és izgalmas. A szinte érintetlen természet teljesen kizökkentet bennünket a hétköznapok valóságából. Meseország, gondoltam magamban, közben megpillantottunk egy szív formájú felhőt az égen. Csodálatos, mondtam már hangosan. A traktorút végén „térdig” érő sár fogadott bennünket, innen már gyalog haladtuk tovább. A keskeny, kavicsos,  felfelé vezető gyalogösvényen, sok helyen még hó is akadt. Felérve a csúcsra minden fáradságot kárpótolt a lélegzetelállító látvány. Székelyföld legmagasabb hegycsúcsán újra koszorúztunk és természetesen itt is meghallgattuk a tanulók beszámolóját. Este szabadprogram következett.

Csíkszereda. Mikó- vár tartogatott számunkra meglepetéseket. Itt kapott helyet a Csíki Székely Múzeum is, ahol régi szokások mellett megismerhettük a pásztorok életét is. Harciasabb tanulóink felpróbálhatták a korabeli katonai egyenruhákat. Következő megállónk a Mohos-tőzegláp volt. Az európai szinten is természeti ritkaságnak számító tőzegmohával benőtt terület egészen elképesztő látványt mutatott. Az itt élő növényritkaságok között akadt olyan is, amelyik elfogyasztása halálos is lehet.  A Szent Anna-tóhoz érve ismét elbűvölt minket az elénk tárulkozó látvány. A 950 m magasságban lévő csapadékok által táplált, védett krátertó gyönyörű volt a ragyogó napsütésben. A gyerekek kürtöskalácsot ettek és halat fogtak, szabadkézzel. Továbbhaladtunk és alig pár száz méter után egy medvebocs szaglászott az út szélén. A busz biztonságából egészen közelről láthattuk a kószáló állatot. Később újra koszorúztunk, ezúttal már Nyergestetőn. A Nyergestető egy 878 m magas hágó, amely leginkább az 1848-49-es forradalom és szabadságharc egyik utolsó székelyföldi színhelyeként ismert. Este szórakoztató vetélkedővel zártuk a kalandos napot.

Idegenvezetői kisérettel érkeztünk Homoródfürdőre, ahol megálltunk borvíz kóstolásra. A szénsavat tartalmazó, gyógy-vagy ásványvíz valóban érdekes eleme volt utazásunknak. Máréfalván az idegenvezetőnk a székely kapuk készítéséről, a kapukon lévő motívumok jelentéseiről mesélt. A falu jellegzetessége a díszes székelykapuk sokasága, a fából készített, gazdag faragású műremekekből itt közel 100 db található. Szejkefürdőn újra koszorúztunk, ezúttal a Székelykapu Múzeum végénél a legnagyobb székely író, Orbán Balázs sírjánál tettük tiszteletünket.  Meglátogattuk a Mini Erdély Parkot is. Következő állomásunk Parajd, a sóbánya volt. A sótelep Európa egyik legnagyobb sótartalékával büszkélkedhet. A bánya hatalmas méretű csarnoka igen mozgalmas volt, hiszen nemcsak kirándulók, de légzési nehézségekkel küszködők sokasága is rendszeresen látogatja. Korondon egy fazekasműhelybe látogattunk el, ahol betekintést nyertünk az agyagozás világába. Farkaslakán megkoszorúztuk Tamási Áron nyugvóhelyét, majd Székelyudvarhelyen tettünk egy városnéző sétát. A nemzet nagyjait megörökítő szoborpark, a millenium emlékére épült városháza és a Tamási Áron Gimnázium megtekintése is belefért időnkbe. Vacsora után táncház következett, ahol erdélyi néptáncot és csárdást járhattunk profi táncosok irányításával. Az első pár tétova lépést követően szerencsére felbátorodtak a fiúk és a lányok egyaránt és egy nagyon kellemes, szórakoztató utolsó estét tudhattunk magunk mögött.

Sajnos már az első napon kiderült, hogy az egyik tanuló okmányaival baj volt, így a tervezett program módosult. Szerencsére látnivaló akadt bőven, így Gyulafehérvár lett a következő állomásunk. Erdély ősi történelmi fővárosa lenyűgöző látványt nyújtott a napsütésben. Egykor az Erdélyi Fejedelemség gazdag, virágzó fővárosa volt. A város fejlődése  Hunyadi János idején kapott lendületet, amely aztán az erdélyi fejedelemség idején élte virágkorát. Hunyadi a mai napig Gyulafehérvár egyik jelképének számító Római Katolikus Székesegyház építéséhez is jelentős mértékben hozzájárult, szarkofágja jelenleg is itt található. Utolsó megállónk Vajdahunyad vára volt. A régió leglátványosabb, teljesen épen maradt középkori vára. Mikszáth Kálmán a várak királyának nevezte, nem véletlenül, hiszen méretét és szépségét illetően is impozáns látványt nyújt a mai napig. A hazafelé vezető út szerencsére zökkenőmentes volt. A szülők már az iskolánál várták az érkezésünket. Mindannyian fáradtan, de élményekkel gazdagon térhettünk haza.

Fényképek: >>>