Az Élet és Tudomány pályázat 2023/07/04
Az Élet és Tudomány- Hulladékcsodák és Zöld jövő rajzok – rajzpályázatán.
- Szűcs Lili 1.a pályaműve első helyezést
- Darabont Levente 5.a pályaműve második helyezést
- Jancsik-Nemes Jázmin 6.a pályaműve második helyezést ért el.
Zalai-Szudár Dóra
tanárnő
Robotika projekt az Eötvös iskolába 2023/06/30
NTP-TFJ-22-0095
A Kulturális és Innovációs Minisztérium megbízásából az
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által meghirdetett, Nemzeti Tehetség Program
pályázati felhívására benyújtott,
NTP-TFJ-22-0095 pályázati azonosítón nyilvántartásba vett „Kreatívan robotokkal„ című pályázatunk megvalósítása
A 13 doboz Abacusan ArteC Robotist eszközcsomagnak melyet a pályázaton nyertünk nagyon örültek a tanulók. Kialakítottunk számukra egy robotika termet, ahol zavartalanul elmélyülhettek a munkában.
A diákok betekintettek a programozás világába a robotok segítségével. A 4. 5. és 6. évfolyamon az érdeklődő tanulók délutáni foglalkozásokon vehettek részt. A projekt megvalósítása során, a fő cél a kreatív gondolkodás, a problémamegoldóképesség fejlesztése, az egyedi megoldások keresése, s a közös munka során a szociális érzékenység fejlesztése volt. A természet védelmével és a fenntarthatósággal kapcsolatos problémákat is beépítettek a feladatok közé. A megvalósítás Tóth Sándor és Győri Szabolcs pedagógusok vezetésével történt.
2023.06.30.
Tanévzáró ünnepség 2023/06/24
Szülői elismerések:
Iskolánk nevében Korcsok Marianna és Dr. Blahóné Gali Erzsébet adta át az elismeréseket. Megköszönték két végzős tanuló szülőjének 8 éven át tartó önzetlen segítségét, támogatását.
- Bakosné Fehérvári Zsuzsanna a 8.a
- Szabó- Szilvásy Mónika a 8.b
Az Eötvös József Alapítvány ebben a tanévben is jutalmazta a számítástechnika versenyeken és informatika- robotika területen kiemelkedő eredményt elért nyolcadikos tanulókat.
Oklevelet és könyvjutalmat kaptak:
- Aracsi Milán, Bakos Ádám 8.a
- Czikora Márk Richárd, Oláh Tamás, Bakos Gergő 8.b osztályos tanulók
A Zrínyi Ilona Matematika Verseny megyei fordulójában iskolánk legeredményesebb versenyzője ebben a tanévben Korányi-Gebura Adél 7.a osztályos tanuló lett, felkészítője Rózsa Judit Tünde tanárnő.
Medve Szabadtéri Csapatverseny regionális fordulóján Aranymedve rangot értek el és oklevélben részesültek:
- Fodor Nóra Melinda, Riczán Eszter, Darabont Levente 5.a
- Papp Kinga, Szántai Levente 6.b
- Csányi Áron, Vetró László 7.b
- Pleskonics Máté, Csőke Tímea 7.a
A hitoktatók ajánlása alapján 14 tanulónkat jutalmaztuk a hittudomány világában szerepet vállaló tevékenységükért. A jutalmakat Iványi László tb. kanonok, esperesplébános és Aleksza János diakónus adta át.
- Czollner Ábel 4.a
- Horváth Zsófia 4.a
- Szeles Máté 4.a
- Csiki Marcell László 4.b
- Fodor Nóra Melinda 5.a
- Riczán Eszter 5.a
- Koszó Maja 5.a
- Hőhn Balázs 7.b
- Hollósi Előd Levente 7.b
- Dani Noel Dániel 7.b
- Unyatyinszki Zalán Milán 7.b
- Vetró László 7.b
- Tóth Vajk Nimród 7.b
- Varga Levente 7.b
Aleksza János diakónus búcsúzik iskolánktól, városunktól. Az elmúlt esztendő közös eseményeire mindannyian jószívvel gondolunk vissza. János fogadta iskolánk nevében jelképes útravalónkat. További életútjához sok sikert kívánunk!
A tanév kiemelkedő eredményeinek ismertetése

Mindannyiunk számára öröm, hogy Csáki Ákos, 4.a osztályos tanulónk szeptembertől jelenléti oktatásban, társaival együtt folytathatja tanulmányait. Kiemelkedő szorgalmáért, kitartásáért oklevélben és tárgyjutalomban részesült, melyet osztályfőnöke, Korponai Tünde tanítónő adott át.
Jó egészséget, sok sikert kívánunk!
Kiváló Sportoló cím annak a tanulónak adható, aki kiemelkedő sporteredményével az iskola hírnevét öregbíti. Ebben az elismerésben a következő tanulók részsültek:
- Mikus Balázs András 1.b
- Benkő Bence Hunor 1.b
- Sztojka Amira Laura 1.b
- Törőcsik Tamás 1.b
- Idul Dominik 2.b
- Erőss Dominic 3.a
- Huszka Dávid Krisztián 3.a
- Ökrös Virginia 3.a
- Mórocz Máté 3.b
- Lengyel Nóra 3.b
- Khaldi Ayman 4.a
- Dócza Barbara 4.b
- Kuri László Máté 4.b
- Somodi Kristóf 4.b
- Szűcs Maja Réka 4.b
- Szabó Hunor 5.a
- Gémes Krisztián 5.b
- Pleskonics Máté 7.a
- Bokros Dominik 7.a
- Tóth Vajk Nimród 7.b
- Lupsa Bianka 7.b
- Dani Lilla 7.b
- Cséffai Valentina 7.b
- Ambrus Bence 8.a
- Prozlik Patrik Csaba 7.b
- Musztafa Lara Krisztina 8.a
- Ambrus Máté 8.b
Az egész évben példás magatartású és szorgalmú, kiemelkedő tanulmányi, sport és közösségi munkát végzett tanulók nevelőtestületi dicséretben, oklevélben, tárgyjutalomban részesültek.
- Faragó Oliver Hugo 1.a
- Fodor Lilla Annabell 1.a
- Csizmadia Gergő 1.a
- Farkas Árpád 1.a
- Hegedűs Vencel János 1.a
- Kolman Zalán 1.a
- Nagy Gordon József 1.a
- Szűcs Lilienn Anna 1.a
- Buza Bogi 1.b
- Asztalos Mirella 1.b
- Benkő Bence Hunor 1.b
- Dénes Árpád 1.b
- Kiss Tamás 1.b
- Piti Hanna Brigitta 1.b
- Kovács Norina 2.b
- Steinerbrunner Zsanett 3.a
- Albert Anita 3.b
- Erős Martin 3.b
- Tóth Mira 3.b
- Váróczy Hajnalka 3.b
- Szeles Máté 4.a
- Steinerbrunner Nóra 4.a
- Csőke Zoltán 4.a
- Horváth Zsófia 4.a
- Steinerbrunner Lilla 4.a
- Suser Rebeka 4.a
- Urszuly-Vidovenyecz Alexa 4.a
- Krasznai Áron 4.b
- Krasznai Zara 4.b
- Koszó Maja 5.a
- Riczán Eszter 5.a
- Gárgyán Laura 6.b
- Papp Kinga 6.b
- Csőke Tímea 7.a
- Dani Noel Dániel 7.b
Jó tanuló, jó sportoló díjat és nevelőtestületi dicséretet kiemelkedő sporteredményéért és tanulmányi eredményéért az idén 36 tanuló kapott. A cím mellé nevelőtestületi dicséret, oklevél járt.
- Ács Katalina 2.a
- Barna Olívia 2.a
- Csiki Emili Gréta 2.a
- Csikós Ivett 2.a
- Faragó Lea Marlow 2.a
- Farkas Lara 2.a
- Németh Alexandra Anikó 2.a
- Somogyi Noémi Rozália 2.a
- Molnár Péter 2.a
- Pintér Nimród Benett 2.a
- Popovics Milán András 2.a
- Szénási-Puskás Soma 2.a
- Nagy Levente 2.b
- Darabont Lehel 2.b
- Verasztó Jázmin 3.a
- Fejes- Fehér Benett 3.a
- Treligyik Nóra 3.a
- Fahur Zsombor Pál 3.a
- Horváth Tifani Rebeka 3.a
- Papp Hanna Petra 3.a
- Csáki Gergő Róbert 3.b
- Farkas Míra 3.b
- Czollner Ábel 4.a
- Huszárik Balázs 4.a
- Verasztó Enikő 4.a
- Kókai Noé Erik 4.b
- Simon Réka 4.b
- Rékasi Vivienn 5.a
- Berke Diána 5.a
- Darabont Levente 5.a
- Csáki Abigél 5.b
- Cséffai Enikő 5.b
- Németh Balázs 6.b
- Boldizsár Krisztián János 8.a
- Rácz Ábel 8.a
- Nagy Fruzsina 8.b
- Szabó Virág 8.b
A ballagó nyolcadikosok közül, 8 évi kiemelkedő munkájukért és példás szorgalmukért az alábbi tanulók érdemelték ki az iskola közösségének elismerését.
Nevelőtestületi dicséretet, oklevelet és tárgyjutalmat kap:
- Aracsi Milán,
- Paulik Flóra,
- Prozlik Patrik Csaba,
- Bakos Ádám 8.a,
- Albert Noémi,
- Bakos Gergő,
- Balog Zsófia,
- Papp Laura Sára,
- Nagy Zsombor
- Szabó Virág Lili 8.b
Az ÉV TANULÓJA díjat minden évfolyamon csak egy tanuló kapja. 3. évfolyamtól az, aki az a legjobb eredményt érte el. Magatartásával, szorgalmával, iskolán kívüli eredményeivel az évfolyamon leginkább kiemelkedik társai közül. A cím mellé nevelőtestületi dicséret, oklevél és tárgyjutalom jár.
- Nagy Alexandra Zsófia 3.a
- Csiki Marcell László 4.b
- Fodor Nóra Melinda 5.a
- Keresztes Gréta 6.a
- Korányi-Gebura Adél 7.a
- Csesznok Dominik 8.a
Polgármesteri elismerésben részesülnek azok a tanulók, akikre méltán lehet büszke az intézmény, illetve Orosháza városa, akik tanulmányi előmenetelükön túl kiváló teljesítményt nyújtottak a tantárgyi versenyek, a közösségi tevékenység, a sport terén. Az elismeréseket az önkormányzat részéről Gyapjasné Béres Enikő képviselő asszony és Korcsok Marianna igazgató adta át.

- Keresztes Kornél,
- Csesznok Dominik 8.a,
- Baranyai Bence
- Szabó Virág Lili 8.b
kiemelkedő eredményeikért megkapják OROSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA jutalmát is.
A tanév legmagasabb kitüntetése, a tanulói és tanári Eötvös díj. Az EÖTVÖS DÍJAT minden tanévben az a tanuló kapja, aki a nevelőtestület véleménye alapján tanulmányi és közösségért végzett munkájával, iskolán kívüli eredményeivel leginkább rászolgált az intézmény által adható legmagasabb elismerésre. A 2022/23-as tanév tanulói Eötvös díját ebben a tanévben 2 tanuló kapja: Keresztes Kornél, 8.a és Baranyai Bence 8.b osztályos tanuló.
Keresztes Kornél

Általános iskolai tanulmányai alatt végig kitűnő tanuló volt. Ötödik és hetedik évfolyamban ő lett az „Év tanulója”. Az idei évben elnyerte a város Kreatív Diák díját is. Példamutató magatartású és szorgalmú tanuló, aki mind nevelőivel, mind társaival szemben tisztelettudóan bánik. Rendkívül széles érdeklődési körrel rendelkezik. Pedagógusai bármilyen kéréssel, versenyfelhívással fordulhattak hozzá, iskoláját a legjobb tudása szerint, méltón képviselte. A korábbi tanévek során számos versenyen képviselte intézményünket. Kedvence és fő hobbija a csillagászat. Tanulmányai mellett kiemelkedő tevékenységet végez az intézmény tanórákon kívüli életében. Iskolája és diáktársai irányában végzett önzetlen, segítő szándékú magatartása és tevékenysége kiemelkedő. Mint a Diákönkormányzat elnöke az idei tanévtől számos innovatív ötletével újra felpezsdítette a diákéletet. Egyebek mellett filmklubot, rendszeres délutáni mozivetítéseket, tanterem pontozó versenyeket tervezett és szervezett meg, Karácsonyi Hét elnevezésű programot talált ki és bonyolított le. Osztálytársai, iskolatársai sűrűn keresik, véleményét kikérik. Osztályfőnöki órák keretében több alkalommal kapott felkérést más osztályok osztályfőnökétől, melyeken szívesen vett részt és igyekezett magából a legtöbbet átadni. Mindezeket végtelen türelemmel és szerényen teszi. Képes a teljes szabadidejét társaira, a közösség érdekére fordítani. Nélküle nem lenne olyan a jelenlegi diákélet az Eötvösben, mint amilyen.
Erkölcsi tulajdonságai messze meghaladják korosztályát. Tanulmányait a Táncsics Gimnázium emelt matematika tagozatán fogja folytatni.
Baranyai Bence

A 8.b osztály tanulója. Nyolc éven át példamutató magatartású, szorgalmú, kitűnő tanuló. Rendszeresen több tantárgyból dicséretet kap. Az órákra lelkiismeretesen és pontosan készül, önmagával szemben maximalista, mindig a legjobb eredményre törekszik.
Minden munkájában igényes, példáként szolgál társai előtt. A tanítási órákon aktív, szorgalmi feladatokat is vállal. Őszinte, életvidám gyermek, osztálytársai tisztelik, szeretik.
A karácsonyi és húsvéti misztériumjátékok állandó főszereplője.
Tanulmányi versenyeken is gyakran részt vesz, szép eredményekkel. Érdeklődése sokrétű, több tanulmányi területen megméretteti magát.
• Történelem országos verseny 6. helyezést
• Német írásbeli verseny 4. helyezést
• Medve matek csapat ezüst minősítést ért el.
Kiemelkedő tanulmányi eredménye mellett, a sportban is jeleskedik. Több labdarugó kupán szerepelt eredményesen csapatával. Egyházi rendezvényeken, hittanos találkozón is szívesen vesz részt. A dákmiséken alkalmanként ministrál, olvasmányt, könyörgést olvas fel.
A közösség megbízható tagja, feladatokat önként vállal, és az elvárásoknak megfelelően teljesít. Versenyekre, vetélkedőkre mindig becsülettel felkészül. Tanáraival és diáktársaival kedves és tisztelettudó.
Eredményei alapján többször is kiérdemelte az év tanulója címet. Angol tudása is kiváló, felvételt nyert a szegedi Piarista Gimnázium angol tagozatára.
A 2022/2023-as tanév pedagógus Eötvös-díját Szőke-Sitkei Katalin tanárnő kapta.
Szőke-Sitkei Katalin

Iskolánk katolikus iskolai fennállása óta – 2011-től kezdődően – a tantestületünk tagja. Az első évben óraadóként az ének-zenét igyekezett megszerettetni tanítványainkkal, miközben főállásban az óvodánkban segítette az ott folyó munkát. A következő tanév újabb lehetőségeket kínált a számára, félévkor egy távozó kolléganő feladatait vehette át, amit akkor hatalmas kihívásként élt meg. Ekkor teljes állásban egy hetedikes osztály élére került és tanári végzettségének a másik felét, a magyar nyelv és irodalom tanítását is rábízták. Kellő alázattal, folyamatos szakmai önképzéssel és a tanítványai iránt érzett szeretetével gyorsan a diákjai kedvence lett.
Az első osztályában sok hátrányos helyzetű diák járt, így önkéntesen és szívesen kapcsolódott be a nehézségekkel küzdő gyermekek megismerésére és segítésére irányuló programokba.
A mai napon már a harmadik osztályától búcsúzik, mint osztályfőnök. Minden eddigi és jelenlegi tanítványa szeretettel gondol azokra a csodálatos együtt töltött időkre, amikben a gondosan, precízen megtervezett magyar és ének órák, és a közösséget és személyiséget formáló feledhetetlen élményeket adó programok váltották egymást.
Gyakorló katolikusként iskolánk plébániai referense. Folyamatosan kapcsolatot ápol az iskola és a plébános úr, illetve a kántor és a plébániai gondnok között. A templomi liturgikus események alkalmával feladata iskolánk tanulóinak és pedagógusainak bevonása. Az ezzel kapcsolatos feladatok elvégzését is teljes odaadással, szerető gondoskodással és kellő alázattal végzi.
Az egyházközségünk képviselő testületének tagja, az iskolánk számára fontos döntésekről, felvetésekről beszámol vezetőinek és kollégáinak.
Az egyházi ünnepekkel kapcsolatos iskolai rendezvények megszervezését is nagy örömmel és precizitással végzi. Ilyenek például: az iskolán belüli adventi gyertyagyújtás, a házszentelés. Karácsonykor és húsvétkor tanítványaival misztériumjátékokkal színesítik az ünneplést. A prózai jelenetek és az odaillő énekkari betétek összeállítását és betanítását is nagy szakmai tudással készíti elő, melyek alkalmával a tantestület jóhangú tagjait is beszervezi az énekkar soraiba, férje pedig zongorakísérettel színesíti az előadásokat.
A tehetséggondozást egyik fő feladatának tekinti. Tanítványait rendszeresen szereplésre, gyakran versenyekre készíti fel. Így megismerik a siker ízét, a jól végzett munka örömét. Népdaléneklő versenyen tehetséges diákjai több alkalommal is első helyezést értek el.
A nyolcadik osztályosok számára, a központi felvételi sikeres teljesítése érdekében rendszeresen előkészítő foglalkozásokat tart magyar nyelvből és irodalomból.
Két iskolai alapítvány munkájában is aktívan részt vállal. A „Tehetséges Tanulókért Alapítvány” kuratóriumának tagja, az „Orosházi Katolikus Nevelésért Alapítvány” kuratóriumának a titkára.
Kollégáival is folyamatosan igyekszik gyümölcsöző kapcsolatokat kialakítani, akiktől a segítséget is szívesen fogadja, de ők is minden helyzetben számíthatnak rá.
Hitvallása Maria Montessori gondolatával forr egybe, mely szerint:
„Minden gyermekben megvan a cselekvési vágy és a világmindenség megismerésének igénye, csak annak kibontakoztatását kell elősegíteni.”
Iskolánkban eltöltött 12 éves munkájának elismeréséül, iskolánk legmagasabb kitüntetését, az Eötvös-díjat, a nevelőtestület 2023-ban Szőke-Sitkei Katalin tanárnőnek adományozza.
Gratulálunk és további sikereket kívánunk!
Nyugdíjba vonulása alkalmából Dr. Blahóné Gali Erzsébet tanárnőtől búcsúzunk.
Dr. Blahóné Gali Erzsébet pedagóguspályája

Mindig is pedagógus szeretett volna lenni. Már általános iskolás korában gondolt rá, de a gimnáziumban határozta el, hogy a pedagógus pályát választja hivatásul.
A Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett matematika-fizika szakos diplomát.
Jeles eredménnyel végezte el a főiskolát, ahol aktív közösségi munkát is végzett és megkapta a „Kiváló Tanárjelölt” kitüntetést. A főiskola elvégzése óta tanít, és két alap szakja mellé megszerezte a számítástechnika tanári diplomát is. Folyamatosan képezte magát, mindig igyekezett az új módszertani ismereteket elsajátítani és beépíteni azt oktatás-nevelés folyamatába.
Elvégezte az ISZE vezetői oktatói tanfolyamát és kollégáinak tartott számítástechnikai továbbképzéseket, sikeresen készítette fel őket az informatika kihívásaira az oktatásban.
2013-ban megszerezte a mesterpedagógusi minősítést, mellyel pedagógiai szakértőként és tanfelügyelőként dolgozott hosszú éveken keresztül. Sok kollégát tudott pedagógus minősítő eljárás során támogatni, tanácsokkal ellátni.
Intézményi önértékelésbe is bekapcsolódott, az iskolai munkacsoport tanácsadója volt.
Pályáját a nagyszénási általános iskolában kezdte, majd Orosházán az akkor újnak számító Eötvös József Téri Általános Iskolában folytatta. Mai napig hű maradt ehhez az intézményhez, ebből az iskolából ment nyugdíjba.
A főiskola elvégzése óta szinte mindig osztályfőnök volt felső tagozaton. 8 osztályt búcsúztatott el és indított tovább a középiskolai tanulmányok felé. Gyermekközpontú, emberséges, türelmes diákjaival. Sok élménnyel teli kirándulás, közös program tette emlékezetessé osztályfőnöki tevékenységét. Tanítványai szerették, tisztelték, a mai napig szívesen jönnek visszahozzá elmesélni neki, mennyi minden történt velük az eltelt évek alatt.
Kollégáival nagyon jó kapcsolatot ápol, pozitív kisugárzása, nyugodtsága mindenkire jó hatással van. Bármilyen kéréssel fordulnak hozzá, szívesen segít.
Éveken keresztül az osztályfőnöki munkaközösség vezetője volt. Szakmai munkájában igyekezett mindig megújulni, a megszerzett ismeretet a mindennapi oktató, nevelő munkába során hasznosítani, átadni a diákoknak és pedagógustársainak. Több továbbképzésen vett részt Comenius, HEFOP, TÁMOP. Munkáját önállóan, pontosan, felelősségteljesen végezte. Oktatási munkájában, tanóráin mindig törekedett az elméleti tananyag és a megértést segítő magyarázatok és személtetés egyensúlyára. Szívesen segítette tanítványait, fiatal munkatársait tanácsaival, magyarázataival,
Iskolánk honlapjának első szerkesztője volt, az iskola újság kiadását szorgalmazta, készítette elő.
A hosszú évek alatt töretlen lelkesedéssel vett részt az az iskolai programokon: egészségnevelési nap, számítástechnikai verseny, farsang, Kísérletező kisfizikusok program révén a tehetséges gyerekekkel foglalkozó pályázat, Határtalanul pályázat elkészítése a 7. évfolyamok számára az ő nevéhez kapcsolódik.
Számos tanulmányi versenyen szerepeltek diákjai eredményesen, mind fizika, matematika és informatika területén. Megyei Számítástechnika versenyeken tanítványai első helyezettek lettek. Bendegúz levelezős matematika versenyen éveken keresztül szintén jól teljesítettek diákjai. Résztvevője a Medve matematika versenynek, mint felkészítő pedagógus, illetve aktív tagja a pedagógus csapatnak is.
Három éve az iskola igazgatóhelyettesi feladatkörét látja el, munkáját szívvel -lélekkel végzi. Mindig szem előtt tartotta az iskola jó hírének megóvását és öregbítését.
Példa lehet mindenki számára, mint ember, mint pedagógus.
Töretlen kitartással végzett több mint 4 évtizedes eredményes és példamutató pedagógusi pályája elismeréseként az Emberi Erőforrások Minisztériuma Pedagógus Szolgálati Emlékérmet adományoz számára.
Kenéz Olga pedagóguspályája

Kenéz Olga tanítói munkáját a Nagymágocsi Általános Iskolában kezdte, ahol rögtön egy harmadik osztály osztályfőnöke lett.
1986-ban pályázatot nyújtott be az újonnan épült Eötvös Téri Általános Iskolába, ahol a kezdetektől a mai napig dolgozott.
Az 1. osztály osztályfőnöke lett, s minden tantárgyat tanított, majd később a magyar nyelv és irodalom szépségeivel ismertette meg kis tanítványait. Kis felmenő rendszerben 2 évente mindig új gyerekcsoport nevelését bízták rá. Nyitott volt a tanulók problémáira, azok kezelésében mindig partnerként működött.
Alsós munkaközösség vezetőként lehetősége nyílt azt a segítséget, tapasztalatot átadni a pályakezdő kollégáknak, amit kapott kezdő tanítóként.
Iskolánk hagyományaihoz igazodva vállalta több iskolai rendezvény, szabadidős foglalkozás szervezését, vezetését. Képezte magát, részt vett pályázatok megvalósításában.
Aktív tagja volt a tantestületünknek. Folyamatosan magas szintű osztályfőnöki munkát végzett.
Az iskolában a jó, kiegyensúlyozott munkahelyi légkör és emberi kapcsolatok kialakítására törekedett.
Töretlen kitartással végzett több mint 4 évtizedes eredményes és példamutató pedagógusi pályája elismeréseként az Emberi Erőforrások Minisztériuma Pedagógus Szolgálati Emlékérmet adományoz számára.
Verba Attila Zsoltné pedagóguspályája

Verba Attila Zsoltné, született Vitályos Magdolna Irén 1979-ben szerzett diplomát az Óvóképző Főiskolán Szarvason.
1979. augusztus 1-től Orosházán az Ady utcai óvodában kezdte meg óvodapedagógusi munkáját, ahol húsz évet dolgozott és még az óvoda megszűnése előtt két évvel kérte áthelyezését az Orosháza Városi Önkormányzat Napköziotthonos Óvodájának Előd utcai tagóvodájába. 1999. őszétől dolgozott ebben az intézményben.
2011. szeptemberétől fenntartóváltás következtében az óvoda – Eötvös József Katolikus Általános Iskola és Óvoda – a Szent Gellért Katolikus Iskolai Főhatóság fenntartása alatt működő intézmény.
Pedagógusi pályája során folyamatosan igyekezett tanulni és tovább képezni magát. Számtalan továbbképzésen, szakmai tréningen vett részt, amelyet jól tudott hasznosítani munkájában.
Munkája során előtérbe helyezte a tehetséggondozást. Lelkiismeretesen készítette fel óvodásait vers- és mesemondó versenyekre, a városi ünnepségeket, rendezvényeket színvonalas műsorukkal gazdagították. Óvodások számára meghirdetett rajzpályázatokon a beadott pályaművek többsége szép helyezést ért el.
2019. február 1-től nyugdíjas, de nem szüntette meg munkaviszonyát, mellette továbbra is óvodapedagógusként dolgozik.
Óvodapedagógusi hivatása mellett szívügyének tekinti mások segítését, a törvényesség betartását. 1980-ban csatlakozott a Pedagógusok Szakszervezetéhez. 1989. márciusában városi szakszervezeti titkárnak választották meg, lelkiismeretes munkájának köszönhetően 2013-tól a járási titkári funkciót is betölti.
2013-ban országos szinten a Pedagógusok Szakszervezete Óvodapedagógiai Tagozatának vezetője lett, emellett a megyei Óvodapedagógiai Tagozat munkáját is koordinálja.
Verba Attila Zsoltné négy évtizedes óvodapedagógusi pályáját mindig teljes odaadással, elhivatottsággal, derűs optimizmussal, közmegelégedést kiérdemelve végezte.
A szülők és gyermekek szeretik és tisztelik. Köszönjük lelkiismeretes hivatástudattal végzett nevelő-oktató munkáját.
Töretlen kitartással végzett több mint 4 évtizedes eredményes és példamutató pedagógusi pályája elismeréseként az Emberi Erőforrások Minisztériuma Pedagógus Szolgálati Emlékérmet adományoz számára.
További életútjához jó egészséget kívánunk!
Intézményünk köszönetét fejezi támogatóinknak, akik folyamatosan, rendkívül jelentős anyagi és természetbeni támogatásokkal segítik iskolánkat.
- Az orosházi Rotary Club nevében Kormányos Károly elnök úr
- Csiszárné Szendi Pálma
- Szabó László
- Győri-Dani József
- Dancsó Attila
- Cunaj Astrit
- Lajti Tímea
Holecska Mirjam
tanár
Angol főzés 2023/06/12
A felsős angol csoportok a tanév zárását egy közös főzéssel ünnepelték, ahol angol reggelit készítettek. Nagy volt a sürgés-forgás az iskola tankonyháján. A gyerekek aztán amit elkészítettek, azt jóízűen el is fogyasztották.
Faragó Vanda
tanár
Csókamentés az Eötvös iskolában 2023/06/12
Iskolánk egyik tantermébe csóka fióka repült. A kis fióka szerencsére az ijedtségen kívül nem szenvedett szemmel látható sérüléseket. Szakemberekkel konzultálva végül visszahelyeztük arra a fára, ahova a szülők a fészkeltek.

Hocz Kornélia
tanár
ZöldOkos Kupa 2023 2023/06/12
Iskolánk idén első alkalommal vett részt a Fenntarthatósági Témahét keretében meghirdetett ZöldOkos Kupa Magonc és Palánta versenyén.
Az 5-6. évfolyamos diákok 4 db 3 fős csapatokat alkotva hatalmas lelkesedéssel töltötték ki a Magonc verseny feladatlapjait hétről hétre. A verseny lebonyolítására és a diákok jutalmazására iskolánk 50.000 Ft-os támogatást nyert.
A ZöldOkos Kupa Palánta tudáspróbán 1 csapatunk képviselte iskolánkat, akik egészen a megyei elődöntőig jutottak, ahol a második helyezést sikerült megszerezniük.
Gratulálok diákjainknak, és további sikeres versenyzést kívánok nekik.
Hocz Kornélia
tanár
Kreatív diák pályázat 2023/06/09
Kreatív diákoknak szólt a taps, az elismerés Orosházán
Orosházán a helyi média és az Orosházi Oktatási Kerekasztal (OKKA) Tehetségbarát önkormányzat- kreatív diák címmel pályázatot hirdetett, amelyre az általános iskolák, a középiskolák, a Kodolányi János Egyetem és az Orosházi Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola nevezhetett korcsoportonként 3-3 diákot. A cél az volt, hogy elismerjék a legsokoldalúbb, legtehetségesebb tanulókat. Csütörtökön 51 fiatalt jutalmaztak a Petőfi Művelődési Központban.
Az Eötvös József Katolikus Általános Iskola és Óvodából díjat vett át:
- Erős Martin 3.b,
- Horváth Zsófia 4.a,
- Csiki Marcell 4.b,
- Fodor Nóra 5.a,
- Keresztes Kornél 8.a,
- Szabó Virág Lili 8.b osztályos tanuló.

Szőke-Sitkei Katalin tanár
Helyesíró verseny 2023/06/01
Iskolánkban 2023. május 31-én Helyesíró versenyt rendeztünk a 2-4. évfolyamos tanulók részére. Nagyon sok szép eredmény született. A gyerekek arany-, ezüst-, bronzminősítést kaptak teljesítményük alapján.
Minősítések
- 2.osztály
- Aranyfokozatot kapott:
- Kovács Norina 2.b, Szénási- Puskás Soma2.a, Csikós Ivett 2.a, Molnár Péter 2.a
- Ezüstfokozatot kapott:
- Faragó Lea 2.a, Kovács Bence János 2.b, Szendi- Horváth Gergely 2.b, Barna Olívia 2.a
- Bronzfokozatot kapott:
- Idul Dominik Dezső 2.b, Darabont Lehel 2.b
- 3.osztály
- Aranyfokozatot kapott:
- Steinerbrunner Zsanett 3.a, Nagy Alexandra 3.a, Rostás Emília 3.a, Fejes- Fehér Benett 3.a, Albert Anita 3.b
- Ezüstfokozatot kapott:
- Paulik Zalán 3.a, Kiss Réka 3.b, Tóth Mira 3.b
- Bronzfokozatot kapott :
- Farkas Míra 3.b, Gulyás Jázmin 3.b
- 4.osztály
- Aranyfokozatot kapott :
- Steinerbrunner Lilla 4.a, Czollner Ábel 4.a
- Ezüstfokozatot kapott:
- Csiki Marcell 4.b, Krasznai Zara 4.b, Steinerbrunner Nóra 4.b, Suser Rebeka 4.b, Simon Réka 4.b
- Bronzfokozatot kapott:
- Urszuly- Vidovenyecz Alexa 4.a,Csizmadia Laura 4.b, Rideg Olívia 4.b
| Tállainé Szász Csilla – tanító | Jancsurákné Juhász Erika – tanító |
Haditorna- verseny és -vetélkedő 2023/05/29
Május 27-én szombaton került megrendezésre a Magyar Tartalékosok Szövetsége által szervezett járási szintű Haditorna- verseny és -vetélkedő, ahol a korábbi évekhez hasonlóan iskolánk csapata is szerepelt.
A versenyfeladatok többféle kihívást állítottak a gyerekek elé, ahol a gyorsaság, ügyesség, pontosság mellett az elméleti tudásra is szükség volt.
Csapatunk az előkelő harmadik helyen végzett, így az oklevél és az érmek mellett egy szép kupát is hazahoztunk.
A csapat tagjai: Bakos Gergő, Oláh Tamás, Szabó Márk, Vaszkó Bence
Berta Gábor
tanár
Hittan verseny döntő 2023/05/14
2023. május 13-án Szegeden került megrendezésre a Szeged-Csanád Egyházmegye iskoláinak hittan versenyének döntője.
Az Eötvös József Katolikus Általános Iskolát két csapat is képviselte:
4. évfolyamon Czollner Ábel, Horváth Zsófia, Széles Máté 4. a osztályos tanulók.
5. évfolyamon Fodor Nóra Melinda, Koszó Maja és Riczián Eszter 5. a osztályosok.
A döntőben mind a két csapat 1. helyezést ért el.
Felkészítő hitoktató Dimákné Zsoldi Katalin.
Korponai Tünde
tanító
Bálint Sándor Emlékverseny 2023/05/14
A Napsugaras Tájház és a Szeged-Csanádi Egyházmegye Kateketikai Intézete a 2022/2023-as tanévben ismét Bálint Sándor Emlékversenyt hirdetett. 7.b osztályos csapatunk már harmadik alkalommal képviseli iskolánkat a három fordulós megmérettetésen. Az első feladat egy kis gyűjtőmunka volt, amely során a hittanosoknak egy digitális fotóalbumot kellett készíteniük a családjukban fellelhető régi, 1900-1970 közötti időszakban készült fényképek alapján. A második fordulóban egy online játék következett, a harmadik forduló pedig – a már megszokott módon – Szegeden, városi kalandjáték formájában került megrendezésre 2023. 05. 10-én, szerdán. A szervezők nagyon változatos feladatokkal készültek, az elméleti feladatok mellett QR kódos kérdések, füzérkészítés, ládafestés, lúdgége sodrás és még számos érdekes, izgalmas kihívás várt a fiatalokra.
A megmérettetés végén a három forduló pontszámait összesítve, a zsűri döntése alapján iskolánk 5-vös csapata II. helyezést ért el. A csapat tagjai (Dani Noel Dániel, Hollósi Előd Levente, Hőhn Balázs, Unyatyinszki Zalán Milán, Vetró László)
Nagy szeretettel gratulálunk a csapatnak a szép eredményhez! Hálánkat fejezzük ki Schmidt Jenőné Jutka néninek, hogy mindig számíthatunk rá, évről évre támogatja a csapatot, és velünk van minden versenyen.
Köszönetet mondunk Aleksza János diakónusnak is, hogy elkísérte, bíztatta versenyzőinket, és megosztotta velünk ezt az izgalmas napot.
Nagyné Arany Brigittahitoktató
„ANGOLRA HANGOLVA” projekt 2023/05/08
Angol nyelvű darabban szerepeltek
„Az Orosházi Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola ANGOLRA HANGOLVA projektjében Aracsi Milán, Osztás Gábor és Paulik Flóra 8.A osztályos tanulók is részt vettek, szerepeltek az angol nyelvű Robin Hood előadáson. Büszkék vagyunk rájuk.”
Városi-körzeti atlétika többpróba verseny 2023/04/29
Az elmúlt napokban iskolánk adott otthont a városi-körzeti atlétika többpróba versenyeknek. A szeszélyes időjárás sem szegte kedvét a rajthoz álló versenyzőknek. Tanulóink napsütésben és esőben is ugyanolyan elszántsággal vetették bele magukat a küzdelembe.
Eredményeink:
- IV. korcsoport
- Fiú csapat 1. hely
- (Ambrus Bence, Ambrus Máté, Prózlik Patrik, Boldizsár Krisztián, Szabó Máté)
- Egyéni:
- 1. hely Ambrus Bence
- 2. hely Ambrus Máté
- 3. hely Prózlik Patrik
- Lány csapat 2. hely
- (Nagy Fruzsina, Musztafa Lara, Birkás Veronika, Csőke Tímea, Korányi-Gebura Adél
- Egyéni:
- 2. hely Nagy Fruzsina
- III. korcsoport
- Lány csapat 5. hely
- (Cséffai Gyöngyi, Cséffai Enikő, Farka Maja, Kovács Laura, Marancsik Anita)
- Fiú csapat 4. hely
- (Ceglédi Zalán, Csányi Áron, Mózes Szabolcs, Czikora Viktor, Kiss Bence)
- II. korcsoport
- Fiú csapat 1. hely
- ( Kókai Noé, Csáki Gergő,Czollner Ábel,Khaldy Ayman, Szabó Hunor)
- Lány csapat 3. hely
- (Urszuly-Vidovenyecz Alexa, Bere Petra, Dócza Barbara, Ökrös Virginia, Simon Réka, Horváth Zsófia)
- Fiú egyéni
- 2. hely Kókai Noé
- I.korcsoport
- Lány csapat 4. hely
- (Treligyik Nóra, Verasztó Jázmin,Buza Bogi, Sztojka Amira,Csiki Emili, Lévai Szofi)
- Lány csapat 6. hely
- (Faragó Lea, Csikós Ivett, Kovács Norina)
- Lány egyéni
- 2.hely Faragó Lea
- 3.hely Csiki Emili
Fiú csapat 3. hely
(Huszka Dávid, Fahur Balázs, Pintér Nimród, Darabont Lehel, Mikus Balázs)
Fiú csapat 6. hely
(Törőcsik Tamás, Benkő Bence, Nagy Levente)
Fiú egyéni
2.hely Huszka Dávid
Kalandra fel! 2023/04/24
Kalandra fel!
Gyere, a Főtérre 2023. április 25-én 14.30 órakor
Izgalom, logika, kreativitás mind egy helyen.

XIII. Csillagászati akadályverseny 2023/04/22
Az idei évben a MIRA Csillagászati Egyesület 13. alkalommal szervezte meg általános iskolások számára a csillagászati akadályversenyét.
A körülmények miatt rendhagyóra sikeredett napon ismét lelkesen vett részt iskolánk Starban Sztár nevű csapata.
Rendhagyó volt, hiszen 3 csapat 3 állomáson teljesített szolgálatot. A feladatok teljesítése után az egyesület szalonnasütéssel kedveskedett a már megéhezett diákoknak. Ezután következett egy rendkívül izgalmas előadás A Hold és a Mars kolonizálásáról.
Az időjárás igen kegyes volt hozzánk, mivel a nap végén programzárásként még csillaglesre is alkalmunk volt.
Ismét egy tartalmas, izgalmas rendezvényen vehettünk részt, köszönjük szépen.
Csapatunk a 7 próba bajnokaiként Űrkadéti rangban térhettek haza.
Ákos visszatérése az iskolába 2023/04/20
Súlyos betegségből felépülve, több mint másfél év távollét után Ákos újra csatlakozott a 4.a osztályhoz.
Még csak szokja az iskolát. Hetente 3 nap vesz részt a tanítási órákon, naponta 3-4 órában. A többi napon még otthon tanul.
Mindenki nagyon várta, hogy eljöjjön ez az idő. A kezelések nagy részén sikeresen túl jutott. Jelenleg gyógyszert szed. A kontroll vizsgálatokkal is jól halad. Két hetente jár a Szegedre vérvételre, ahol ellenőrzik a sejtszámot. Szerencsére eddig minden alkalommal negatív volt az eredmény. A záró kezelés része, amikor közvetlen lumbálás során juttatják szervezetébe a kemoterápiás gyógyszert. Itt is jól halad, hiszen már csak egy van hátra. A tananyagban van még lemaradása, de azon dolgozik, hogy sikeresen teljesítse a negyedik évfolyam követelményeit, és osztálytársaival együtt kezdje meg szeptemberben az ötödik osztályt.
Korponai Tünde tanító és a 4. a osztály
XVI. Eötvös bál 2023/04/18
Az Eötvös József Katolikus Általános Iskola nevelőtestülete és szülői szervezete által, a katolikus iskola életében 10., az intézmény fennállása óta 16. alkalommal megrendezett Eötvös bál célja az önfeledt kikapcsolódás, a szülők, pedagógusok és diákok kötetlen együttléte volt. Sajnos az elmúlt 2 évben mellőzni kellett ezt a nagy sikerű rendezvényt.
“Ha a szíved csordultig telt, akkor már nem beszélsz – hanem énekelsz. És ha a szíved túlcsordul, akkor már nem énekelsz – hanem táncolsz.”
A műsor Radics Gábornak, az intézmény két éve elballagó tanulójának előadásával kezdődött, felkészítője Nagy Krisztina tanárnő volt. A csodálatos dallamok után Oláh Tamás és Varga Petra Réka latin-amerikai táncokat adtak elő. A legutóbbi Minősítő Táncfesztiválon I. helyezést elért párost a végzős diákok angol keringője követte nagy sikerrel. A táncok koreográfiáját Pap Balázs tánctanár tanította be.
A jótékonysági bál teljes bevétele a diákok jutalmazására, az iskolai rendezvények és a gyereknap lebonyolítására fordítódik.
Az est hangulatáról a Con Moto Party Band gondoskodott.
Köszönet a szponzoroknak, a rendezvényt támogató szülőknek, a szülői munkaközösségnek, a fellépő diákoknak és a szervező munkában segítő pedagógusoknak, hogy lelkiismeretes munkájukkal és támogatásukkal hozzájárultak a bál létrejöttéhez.
Támogatók:
Horváthné Busa Nicole, Orosháza Város Önkormányzata, szülői , az iskola szülői szervezete, Csiszárné Szendi Pálma és munkatársai, PMK Gasztro Korzó, Albán pékség, Szabó László, Szabó-Szilvássy Mónika, Győri-Dani József, Korponai Tünde, ONKC, IQ Könyvesbolt, Jumbo Üveg- porcelán Bolt -Héjjas Éva, Lizor Design, Napsugár Hotel, A’la Bárd étterem Gádoros, Burger Shop, Margaréta Babaáruház, Nagy Margaréta, Király Márta és Németh Imre, Szabó Viktor Tűzőrség Kft, Szabó Mihály, Oláhné Kolozsi Mónika, Faragó Vanda, Prozlik Eti masszőr, Piactéri Lottózó, Ficsor Zoltán mestercukrász, Lenti Bernadett, Napfény Természetgyógyászat, Rebi Fitness, Need for Spin, Kunstár Tímea kozmetikus, Patyi Eszter fodrász, Kun Judit kozmetikus, Linamar Hungary Zrt, La Femme kozmetika, Simondán Krisztina, Perfect körömstúdió Pécsi Tímea, Tompos Edit, Kovács Zsuzsa, Lukácsné Lengyel Katalin, Molnár Györgyi
József Attila szavaló verseny 2023/04/11
Április 5-en rendezték meg a József Attila szavaló versenyt a Petőfi Sándor Kultúrházban. Két tanuló képviselte iskolákat.
Eredmények:
- Erős Martin 3. b ezüst minősítés
- Felkészítő: Dán Katalin
- Veres Letti 4.a bronz minősítés
- Felkészítő: Korponai Tünde



Korponai Tünde
tanító
Sokszínű Petőfi 2023/04/02
A Szeged-Csanádi Egyházmegye Gelsey Vilmos Pedagógiai Intézete Sokszínű Petőfi címmel szavalóversenyt hirdetett a költő születésének 200. évfordulója alkalmából. A rendezvény az általános iskolák költészet iránt érdeklődő, tehetséges versmondó diákjainak nyújtott bemutatkozási, megmérettetési lehetőséget. Iskolánkat Koszó Maja 5.a és Kiss Bence 6.a osztályos tanulók képviselték. A versenyzők négy korcsoportban indulhattak, ahol az értékelés szempontjai közé tartozott a versválasztás, az előadásmód és a művészi beszéd. A versenyre jelentkezett tanulók közül Kiss Bence 3. helyezett lett.
Mindkét tanulónknak gratulálunk!

Komplex Természettudományi verseny 2023/04/01
Iskolánk 3-4 évfolyamos csapata 3. helyen végzett a Orosházi Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola által szervezett Komplex Természettudományi versenyén!
A csapat tagjai: Nagy Alexandra Zsófia, Fejes-Fehér Benett, Sándor Liza, Kuri László Máté,

Felkészítő pedagógus: Tóth Sándor
Széplaki Erzsébet előadása 2023/03/27
Március 23-án Széplaki Erzsébet, érdemes tankönyvíró látogatott iskolánkba. A szövegértő, szövegalkotó képesség fejlesztésének lehetőségei az általános iskolában c. előadására városunk, illetve vármegyénk pedagógusai látogattak el.
Az alábbi témákról esett szó sok-sok gyakorlati példával:
– az alfageneráció jellemzőiről, olvasási szokásairól.
– az utasítások értelmezésének fontosságáról.
– az olvasástechnikáról, mint az értő olvasás alapfeltételéről.
– a szövegfeldolgozás algoritmusáról.
– az olvasási stratégiákról.
– az alapvető fogalmazási műfajok, kiemelten az érvelő szöveg tanítási módszereiről.
– a piszkozatírás algoritmusáról.
A legújabb kiadványokkal, segédanyagokkal is megismerkedhettünk. Az alkalom kiváló lehetőség volt arra is, hogy Orosháza és környéke tanítói, tanárai kötetlenül találkozhassanak, tapasztalatot cseréljenek, ötleteket adjanak át egymásnak. Programunkat a Műszaki Könyvkiadó támogatta.


Keresztúti ájtatosság 2023/03/18
„Bár pihennél mindig nálam, tiszta szívem templomában”
2023. március 17-én pénteken Katolikus Iskolánk óvónői és pedagógusai imádkoztak Keresztúti ájtatosságot templomunkban. Énekelve, elmélkedve és imádkozva jártuk végig Jézus szenvedésének stációit, hogy lélekben vele lehessünk, és bűnbánattal kísérhessük nehéz és fájdalmas útján. A Keresztút után, közös szentmisében imádkoztunk, hogy Isten erősítse meg hitünket, és formálja a szívünket, hogy szeretetünk iránta Hozzá vezessen minket!
Nagyné Arany Brigitta
Elsőosztályos tanító nénik 2023/03/18

Sakk Diákolimpia 2023/03/17
Március 11-én került sor a Sakk Diákolimpia megyei döntőjére Orosházán.
Iskolánkat Fodor Nóra 5.a osztályos tanuló képviselte. Nóri a III. korcsoportban a 2.helyet szerezte meg. Sajnos a tavalyi évhez képest az ő korcsoportjában már csak az első helyezett jutott be az országos döntőbe, míg tavaly az első három helyezett.

Szívből gratulálunk a remek eredményhez!
XXI. Teleki Történelemverseny 2023/03/17
Március 16-án rendezték meg a Karcagi SzC Teleki Blanka Gimnázium, Technikum és Kollégium szervezésében a XXI. Teleki Történelemverseny döntőjét. A háromfordulós verseny novemberben kezdődött, az általános iskolák 7. és 8. évfolyamos tanulóinak írták ki. Nevezni két fős csapatokkal lehetett, ezt iskolánkból öt párossal meg is tettük.
A kérdések, feladatok az Árpád-kor és az Anjou királyok témaköréből voltak összeállítva. Az első két fordulóban adott források felhasználásával (nem volt kötelező, de érdemes volt ezekből dolgozni) kellett 20-20 részletekbe menő kérdésre választ adni, hadijelentést, haditudósítást íni IV.Béla tatárok általi üldözéséről, a Sajó hídjánál zajló Muhi csatáról rajzot készíteni, Nagy Lajos, a hódító címmel PPT-t készíteni és megalkotni egy tetszőleges lovagkori fegyvert.
A két írásbeli fordulóban a 10 legjobb pontszámot elért csapatok kaptak meghívást a szóbeli döntőre. Nagy örömünkre szolgált, hogy tanulóink közül két párosnak is sikerült bejutni erre.
A háromórás szóbeli döntő egy rendkívül magas színvonalú, jó hangulatú versengést hozott. A témakör az írásbeli fordulók témakörével azonos volt, a feladatok sikeres teljesítéséhez pedig a történelmi tárgyi tudás és kompetenciák széles körét alkalmazni kellett. A feladatok között szerepelt keresztrejtvény, memóriajáték, képkirakó, források felismerése, elemzése, személyek, események felismerése, vaktérkép, Kahoot! játék, és a korábban készített PPT-t is röviden be kellett mutatniuk. A versenyzők nagyon jól felkészültek a témából. Volt feladat, ami mindenkinek maximális pontszámot eredményezett. A végig kiegyenlített versengésben tanulóink csodásan szerepeltek és egy 4. és 3. helyezéssel térhettünk vissza iskolánkba. A fiúk véletlenül elfelejtették maguk elé engedni a lányokat.
- A 4. helyen végzett páros tagjai:
- Szabó Virág Lili (8.b)
- Papp Laura Sára (8.b)
- A 3. helyezett páros:
- Prozlik Patrik Csaba (8.a)
- Rácz Ábel (8.a)
Szívből gratulálunk a remek eredményhez!
Fekvenyomás Diákolimpia 2023/03/17
Március 11-én Gyulán tartották meg a Magyar Erőemelő Szövetség rendezésében a Fekvenyomás Diákolimpia kelet-magyarországi országos elődöntőjét, melyen iskolánk tanulói első alkalommal vettek részt. Öt megye (Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Békés, Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád) iskoláinak tanulói mérték össze erejüket ezen az igen hosszúra sikerült napon. A verseny az évek során egyre népszerűbbé vált, a rendezők elmondása szerint idén rekordszámú jelentkező volt a megmérettetésre. Iskolánk tanulói január óta célzottan készülnek heti egy, kettő vagy akár öt edzéssel iskolán kívüli lehetőségek kihasználásával is. A fiúk és a lányok is 9-9 súlycsoportban versenyezhettek, ráadásul az igen szigorú versenybírók a végrehajtás közbeni legkisebb technikai hiányosságot is érvénytelenítéssel díjaztak.
Rendkívül jó hangulatú és izgalmas versenyen vagyunk túl, ahol mindenkinek megvolt a saját egyedi célja, így a súlyok mellett önmagukkal is meg kellett birkózniuk. Mindkét nemben 8-8 súlycsoportban indultunk el egyéniben, illetve csapatban 11-11 tanulóval, és csodálatos eredményeket értünk el. A helyezések mellett megemlíteném, hogy a lányok átlagban a saját testsúlyuk 50-80, a fiúk pedig 80-120%-át voltak képesek teljesíteni. Méltán lehetünk büszkék tanulóink ezen a napon mutatott erkölcsi és sportági küzdelmeiért!
- Csapatverseny:
- IV. korcsoport leány: 1. hely
- IV. korcsoport fiú: 1. hely
Egyéni díjazottak (Lányok):
| Lupsa Bianka Noémi | 1.hely |
| Nagy Fruzsina | 1.hely |
| Musztafa Lara Krisztina | 1.hely |
| Dani Lilla Petra | 2.hely |
| Birkás Veronika | 3.hely |
| Albert Noémi | 3.hely |
| Paulik Flóra | 3.hely |
A csapat további tagjai, akik dobogós helyezést ugyan nem értek el, de kiválóan teljesítettek: Mentényi Gabriella Regina, Laki Angelika, Salamon Tímea, Király Nóra Gabriella
Fiúk:
| Bokros Dominik | 1.hely |
| Tóth Vajk Nimród | 2.hely |
| Ambrus Máté | 2.hely |
| Aracsi Milán | 2.hely |
| Boldizsár Krisztián János | 3.hely |
| Ambrus Bence | 3.hely |
| Rácz Ábel | 3.hely |
| Czikora Márk Richárd | 3.hely |
A csapat további tagjai, akik szintén nagyon szépen helytálltak: Szabó Máté, Bors Zalán Csaba, Keresztes Kornél
Az országos döntőt idén május 5-6-án rendezik meg Békéscsabán, ahová a három országos elődöntő súlycsoportonkénti legjobb 8 eredményét elérő tanulót fogják meghívni. A fenti eredmények tehát nem jelentenek automatikus országos döntős részvételt, ugyanakkor az előjelek alapján joggal bizakodhatunk nagyszámú Eötvösös versenyző jelenlétében. A közeli helyszín miatt szeretnénk minél több szurkolót, pedagógust, szülőt, diákot meghívni!
A felkészülés folytatódik tovább.
Hajrá Eötvös!
Nyílt nap 2023 2023/03/13
Szeretettel várjuk a kedves szülőket és leendő elsős gyermeküket iskolánk nyílt napjára.
Az érdeklődök megismerkedhetnek a tanító nénikkel és bepillanthatnak iskolánk életébe.

Széplaki Erzsébet érdemes tankönyvíró előadása 2023/03/06

Holecska Mirjam
tanár
Városi Sakkverseny 2023/02/27
Február 25-én szombaton került megrendezésre a Városi Egyéni Sakkbajnokság a Petőfi Művelődési Központban.
Iskolánkat 10 gyermek képviselte.
A III. korcsoportos lányoknál Fodor Nóra az 5.a tanulója az első helyet szerezte meg.
Az I-II. korcsortban Nagy Alexandra 3.a osztályos tanulónk 2. helyen végzett.
Cunaj Albatrit 6.a osztály tanuló a III. korcsoportban 6. lett.
A legjobbakkal készülünk a márciusi megyei döntőre.
Győri Szabolcs
tanító
Kézilabda diákolimpia IV. korcsoport 2023/02/23
Mai napon Békéscsabán bonyolították le a kézilabda diákolimpia IV. korcsoportban szereplő fiú csapatok számára a megyei döntő küzdelmeit.
Iskolánk csapata is részt vett a megmérettetésen, kiegyenlített és izgalmas mérkőzéseket láthattak a helyszínre kilátogató sportkedvelők.
Hosszú és fárasztó nap után bronzéremmel a nyakukban térhettek haza fiaink.
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen mindent beleadva harcoltak és elmondhatjuk magunkról, hogy a vármegye harmadik legjobb csapata a miénk.
A csapat névsora:
- Ambrus Bence, Ambrus Máté, Bors Zalán Csaba, Csikós Balázs József, Dani Noel Dániel, Kis Máté Tamás, Ladocsi Armand, Pleskonics Máté, Prozlik Patrik Csaba, Vaszkó Bence

Köszönöm szépen Gönci Tibornak, hogy elkísért bennünket a versenyre, továbbá köszönöm a Kollégák segítő munkáját.
Országos Grundbirkozó Diákolimpia döntő 2023/02/12
Február 11-én Dunakeszi új sportcsarnoka adott otthont az I. és II. korcsoportos fiú országos grundbirkozó Diákolimpia döntőjének.
A nemrégiben átadott csarnokban, kettő korcsoportban összesen 21 csapat küzdött meg egymással a végső helyezésekért.
Iskolánk csapatai a „B” jelű csoportba kerültek.
A kisebbek Mezőfalvával, Szigetvárral és a Budapesti ESMTK-val küzdöttek. Mezőfalva és Szigetvár felett elsöprő sikert arattak a gyerekek, majd a későbbi bajnok ESMTK-tól egy kiélezett csatában alul maradtunk. Így sajnos elestünk az éremszerzés lehetőségétől, ugyan is a csoport 2. helyén végezve jöhetett a helyosztó, amit a versenykiírás alapján a csoportok azonos helyein szereplői vívtak. Ott a Kazincbarcika és Érd csapata várt ránk. Kettő győzelem után csalódottan vonultunk vissza a pihenő részbe.
4 győzelemmel és 1 vereséggel az ország IV. legjobb grundbirkozó csapata lettünk.
A nagyobbak Érdtől egy nagyon szoros mérkőzésen maradtak alul, majd Tófej csapatát viszont, ugyan ilyen körülmények között legyőztük. Náluk is hasonló módon zajlott a helyosztó. Soltvadkert könnyedén győzött, míg Miskolc csapatával szemben nagyon szoros mérkőzésen alul maradtunk.
1 győzelemmel és 3 vereséggel az ország VI. legjobb grundbirkozó csapata lettünk.

Köszönjük szépen, hogy a tanulók részt tudtak venni a felkészüléseken!
Köszönjük a szülők támogatását és segítségét!
Holnap a lányok következnek! Szurkoljatok nekik!
Drámajáték, Barkácsolás! Ügyeskedjünk! 2023/02/09
Drámajáték és kézműves foglalkozás az Eötvösben
Február 7-én ismét iskolanyitogató foglalkozásra várták a leendő első osztályos tanulókat az Eötvös József Katolikus Általános Iskolában. Drámajáték és barkácsolás kapott főszerepet ezen a délutánon. Tóthné Somogyi Mária tanító, drámapedagógus meseországba varázsolta a gyermekeket. Hétmérföldes csizmát húztak és egészen az égig érő mesefáig vándoroltak. Találóskérdés megfejtésével jutottak el A kiskakas gyémánt félkrajcárja című meséhez, amit meghallgattak és játékos feladatokon keresztül dolgoztak fel. Végül előkerültek a díszletek, jelmezek és életre keltették a mesét. Az óvodások nagy lelkesedéssel vettek részt a dramatizálásban. A foglalkozás második részében Dán Katalin tanító igazi farsangi hangulatot teremtett. Dalfelismeréssel, puzzle kirakásával elevenítették fel a farsangi hagyományokat. Nagy izgalommal fogtak hozzá a bohócok készítéséhez. Érdiné Molnár Márta tanító gondos odafigyeléssel irányította a kis kezeket. A kézműves foglalkozáson ötletes, szép munkák születtek. Énekes, táncos mulatsággal zárult a nap. Február 27-én Sportolni jó! Mozogni jó! címmel sportos foglalkozásra hívjuk, várjuk az iskolába készülőket.

Nyílt nap 2023 2023/02/05
Eötvös József Katolikus Általános Iskola és Óvoda Várja a kedves szülőket és a leendő első osztályosokat.
Ismerjék meg a mi családias iskolánkat, és az elsős tanító néniket!

Grundbirkózó Diákolimpia Országos Elődöntő 2023/01/27
Január 23-án Berettyóújfalu adott otthont az I. és II. korcsoportos fiú és leány Grundbirkózó Diákolimpia Országos Elődöntőjének. Iskolánk mind a két korcsoportban és nemben egy-egy csapattal nevezett. A versenyen 16 csapat, körmérkőzéses rendszerben küzdött meg a saját korcsoportjukban, a végső helyekért. Sokszor izgalmas, végletekig kiélezett küzdelmeket láthatott a szép számú szülői közönség. A gyerekek fegyelmezetten, az utasításokat betartva, „birkóztak meg” az előttük álló akadályokkal.
Büszkeséggel töltsön el mindenkit, hogy újra elmondhatjuk, azon kevés iskolák közé tartozunk az országban, akik mind a négy csapattal jelen lehetnek az országos döntőben.
Eredmények:
- I. korcsoportos Fiú csapat: I. hely.
- A csapat tagjai:
- Pintér Nimród, Faragó Olivér, Molnár Péter, Szénási-Puskás Soma, Huszka Dávid, Darabont Lehel, Szendi-Horváth Gergő, Popovics Milán és Idul Dominik
- I. korcsoportos Leány csapat: I. hely.
- A csapat tagjai:
- Barna Olívia, Verasztó Jázmin, Csiki Emili, Faragó Lea, Farkas Lara, Németh Alexandra, Somogyi Noémi, Papp Hanna és Ács Katalina
- II. korcsoportos Fiú csapat: I. hely.
- A csapat tagjai:
- Fejes-Fehér Benett, Mórocz Máté, Csiki Marcell, Csáki Gergő, Szatmári-Nagy Gábor Hunor, Khaldy Ayman, Szeles Máté, Somodi Kristóf, Erőss Dominic és Fahur Zsombor
- II. korcsoportos Leány csapat: II. hely.
- A csapat tagjai:
- Sztojka Amira, Ökrös Virginia, Verasztó Enikő, Szűcs Maja, Németh Zsanett, Horváth Tifani, Simon Réka, Dócza Barbara és Lengyel Nóra

Köszönjük az iskolavezetés támogatását!
Hálával tartozunk kollégáink segítő munkájáért!
Köszönjük szépen a nagy létszámú szülők támogatását, és hogy hazai hangulatot varázsoltak a szurkolással!
Kreatívan robotokkal (első ütem)2022/12/13
NTP-TFJ-22-0095


A Kulturális és Innovációs Minisztérium megbízásából az
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által meghirdetett, Nemzeti Tehetség Program
pályázati felhívására benyújtott,
NTP-TFJ-22-0095 pályázati azonosítón nyilvántartásba vett „Kreatívan robotokkal” című pályázatunk megvalósításához megérkeztek a robotok.
A 13 doboz Abacusan ArteC Robotist eszközcsomagnak nagyon örültek a tanulók.
A diákok hamarosan belépnek a programozás világába a robotok segítségével. A gyerekek azonnal ki is próbálták az eszközöket, projekt megvalósítása Tóth Sándor és Győri Szabolcs pedagógusok vezetésével történik majd.

2022.12.13
Kreatívan robotokkal 2022/12/13
NTP-TFJ-22-0095


A Kulturális és Innovációs Minisztérium megbízásából az
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által meghirdetett, Nemzeti Tehetség Program
pályázati felhívására benyújtott,
NTP-TFJ-22-0095 pályázati azonosítón nyilvántartásba vett „Kreatívan robotokkal” című pályázatunk
a Támogató döntése alapján 3.000.000 Ft vissza nem térítendő támogatásban részesül.
*************
A program tartalmának rövid bemutatása: A tanítási órán kívüli foglalkozások fő célja a gyerekek kreatív gondolkodásának, problémamegoldó képességének fejlesztése, melynek alappilére a kíváncsiság, a rugalmasság, a kitartás, a fegyelem, a képzelőerő és az együttműködés. Az algoritmikus gondolkodás fejlesztése, ismeretek elmélyítése. Tervezés-megvalósítás-tesztelés-hibakeresés-javítás folyamatának tapasztalati megismerése. A robotikában programozásban eddig tanultak összekapcsolása a mindennapi élettel.
*************
Projekt címe:
Kreatívan robotokkal
Projekt kezdete:
2022.07.01.
Projekt vége:
2023.06.30.
22. számítástechnika verseny az Eötvösben 2022/12/04
Az idei tanévben két év kihagyás után 22. alkalommal hirdette meg az Eötvös József Alapítvány az „Eötvös Számítástechnika Verseny” -t. A versenyre 2022. december 3-án került sor, 7. és 8. osztályos tanulók részére az Eötvös József Katolikus Általános Iskolában. Az idén hat iskolából 15-en vettek részt. A tanulók a biztonságos internet használati ismeretek témában elméleti és gyakorlati feladatsor megoldásával bizonyították felkészültségüket. A verseny szünetében Csányi László szoftver fejlesztő tanár adott elő, bemutatót a virtuális valóságról (VR), a kiterjesztett valóságról (AR), a kevert valóságról (MR), és a bővített valóságról (XR).
A verseny eredményei:
1. hely: Bokor Bálint, Orosházi Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, (felkészítő: Gulyásné Benkő Beáta)
2. hely: Rácz Gergő, Kisboldogasszony Katolikus Általános Iskola, Gádoros, (felkészítő: Blaskó Attila)
3. hely: Aracsi Milán, Eötvös József Katolikus Általános Iskola és Óvoda (felkészítő: Misinszki István)
Bojer Krisztofer, Mátyás Király Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Kaszaper, (felkészítő: Csatlós József)
Köszönjük a Rotary Club Orosháza adományát 2022/12/04
Köszönjük a Rotary Club Orosháza adományát.
Két-két csokimázas fánkot kapott az Eötvös iskola minden tanulója, az ízletes tízórai hamar elfogyott, nagyon örültünk neki.

Kistérségi Idegen Nyelvi verseny 2022/12/01
Az orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskolában megrendezett Kistérségi Idegen Nyelvi angol és német szóbeli versenyen gyermekeink nagyon ügyesek voltak és szinte minden évfolyamon elsöprő győzelmet arattak. Nagyon büszkék vagyunk rájuk!
Angol nyelv
- évfolyam: 2. hely Darabont Levente, felkészítő tanára: Faragó Vanda
- évfolyam: 1. hely Csikós Da Silva Bruno, 2. hely Cunaj Albatrit, felkészítő tanáruk: Sélleiné V. Ágnes
- évfolyam: 1. hely Szabó Alexandra, 3. hely Hollósi Levente, felkészítő tanáruk: Sélleiné V. Ágnes
- évfolyam: 3. hely Osztás Gábor, felkészítő tanára: Sélleiné V. Ágnes
Német nyelv
- évfolyam: külön kategóriában 1. hely Bakos Brenda, felkészítő tanára: Birki Erika
Szeretettel gratulálunk a szorgalmas tanulóknak és felkészítőiknek!
További sikeres eredményeket kívánunk!
Pályaorientációs nap az Eötvösben 2022/11/27
November 25.-én rendezte meg iskolánk a Pályaorientációs napot.
Hetedikes tanulók ellátogattak a Táncsics Mihály Gimnáziumba, ahol az iskola különleges helyszíneit nézték meg és az iskolával, a továbbtanulással kapcsolatos kérdéseikre is választ kaptak. A hetedikesek és nyolcadikosok közül 15-en a rendőrségen jártak és a rendőrök munkájával ismerkedhettek meg.
Iskolánkban 9 órától 12 óráig a GYSZC Kossuth Lajos Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium tanulói és szakoktatói mellett az intézményünkben tavaly végzett diákok tartottak interaktív foglalkozásokat. A tanulók 8 csoportra bontva, 8 helyszínt látogattak meg.
A vendéglátók helyszínén sok finomságot készítettek a diákjaink, amit el is fogyasztottak. A fodrásztanulók gyönyörű hajkölteményekkel kedveskedtek a lányoknak. Az asztalos foglalkozáson a gyerekek kipróbáltak néhány különleges szerszámot és a munkáikat haza is vitték. A gépészeknél műszaki rajz alapján próbálkoztak a diákjaink felismerni és párosítani munkadarabokat, illetve egy videófilm által a CNC esztergagéppel ismerkedtek meg. Nagyszerű képek készültek festékfújással a festőknél és eközben videófilmen csodálták meg a tanulók munkáit. A kereskedők helyszínén a dobozhajtogatás mellett a legnagyobb érdeklődést a mérés, mérleg iránt mutattak diákjaink. A pincérek munkájába is betekintést nyertünk, ahol mindenki saját magának készített koktélt.
A robotika iránt érdeklődők 10 órától egy előadáson vettek részt és utána kipróbálták a virtuális szemüveget és robotokat is.
Orosházán tovább tanuló, tavaly nyolcadikos diákjainkat is meghívtuk, akik nagyszerűen reklámozták új iskolájukat és meggyőztek bennünket arról, hogy településünk középiskolái mindenki számára gazdag lehetőséget nyújtanak továbbtanulásra.
Köszönjük előadóinknak ezt az élménydús délelőttöt!
Peralta-Bényei Viktória
szervező tanár
Szárnyalj! Eötvös Tehetségnap 2022/11/24
Az idén első alkalommal rendeztük meg Szárnyalj! Eötvös Tehetségnapunkat.
A tehetséggondozás nem a közvetlen fejlesztést jelenti, hanem a helyes irányba vezető út kialakítását. Mi pedagógusok a lehetőséget nyújtjuk, de ezen az úton a gyermeknek kell végig mennie. Ezeknek a gyerekeknek az azonosítása és fejlesztése egyre nagyobb jelentőséget nyer az iskolai nevelés folyamatában és a pedagógusoktól is felkészültséget követel. A tehetség óriási érték kibontakoztatása társadalmi, gazdasági jelentőségű.
A mi rendezvényünknek is a célja a tehetséges tanulók felismerése, azonosítása. Fontos számukra és számunkra is, hogy észrevegyük gyermekeink erősségeit, támogassuk őket azok kibontakoztatásában. A program a szülők számára is lehetőséget kínál ahhoz, hogy felismerjék gyermekük kiemelkedő képességeit, mely a jövőjük szempontjából döntő fontosságú lehet.
A programunkat 4 tehetségterületen hirdettük meg. A vers, a térbeli-képi alkotás, a mozgás és a logika területeken mutathatták meg tehetségüket a tanulók.
A feladatok révén az alkotómunkához szükséges gondolkodás és érzelmi készségek fejlesztése történik, erősítve ezzel a szociális kompetenciát is. A szereplő tehetség ígéretekre a zsűriben lévő szakemberek felfigyelhetnek, a jövőben segíthetik a tanulók képességfejlesztését. Jelenleg Szeged- Csanád Egyházmegyéhez tartozó katolikus iskolák körében hirdettük meg rendezvényünket, melyre nagyon sok kiemelkedő képességű tanuló jelentkezett.
A jövőben is folytatni szeretnénk programunkat, még több területen lehetőséget adni a tehetséges tanulóknak, illetve több intézményt is bevonni ebbe a programba. Ez az esemény elindítója lehet a következő években szakmai konzultációknak, ahol a tehetségről, a képességfejlesztés módszereiről előadások keretében tapasztalatokat cserélhetnek a pedagógusok.
Eredmények:
Vers kategória (5-8.évf.):
1.Sárosi Tamás 5.oszt. Karácsonyi János Katolikus Általános Iskola Gyula
Felkészítő: Mári Zoltánné, Mészáros Andrea
2.Bukodi Dóra Anna 6.oszt. Karácsonyi János Általános Iskola Gyula
Felkészítő: Mári Zoltánné, Mészáros Andrea
- Pajkó Judit Nagyboldogasszony Katolikus Általános Iskola Csanádapáca
Különdíjat kapott:
Vatai Botond 7.oszt. Szent Gellért Katolikus Általános Iskola Gyomaendrőd
Felkészítő: Kondorné Tímár Erzsébet
Vaszkó Bence 8.oszt. Eötvös József Katolikus Általános Iskola és Óvoda Orosháza
Felkészítő: Sitkei Katalin
Vers (3-4. évf.):
Kis Diána 3.oszt. Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnázium Gyomaendrőd Felkészítő: Mészárosné Kiss Katalin
2.Sócó Boglárka 4.oszt. Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnázium Gyomaendrőd Felkészítő: Kerekiné Kovács Klára
3.László Lilla 4.oszt. Szent Orsolya Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda Kevermes Felkészítő: Domonkos Barbara
Különdíjas: Sándor Liza 4.oszt. Eötvös József Katolikus Általános iskola és Óvoda Orosháza Felkészítő: Jancsurákné Juhász Erika
Rajz kategória:
4-5.évf.:
- Ádám Zsófia 5.oszt. Eötvös József Katolikus Általános Iskola és Óvoda Orosháza
Felkészítő: Zalai-Szudár Dóra
- Shotton -Cosgrave Éva 5.oszt. Eötvös József Katolikus Általános Iskola és Óvoda Orosháza
Felkészítő: Zalai -Szudár Dóra
- Darabont Levente 5.oszt. Eötvös József Katolikus Általános Iskola és Óvoda
Orosháza
Felkészítő: Zalai-Szudár Dóra
Különdíjas: Bere Petra 4.oszt. Eötvös József Katolikus Általános iskola és Óvoda
Felkészítő: Zalai-Szudár Dóra
Orosháza
Urszuly- Vidovenyecz Alexa 4.oszt. Eötvös József Katolikus Általános Iskola és Óvoda Orosháza
Felkészítő: Korponai Tünde
6-8. évf.:
- Kőszegi Rózsa
2.Laki Angelika 8.oszt. Eötvös József Katolikus Általános Iskola és Óvoda Orosháza
Felkészítő: Zalai- Szudár Dóra
- Igaz Regina
Különdíjas:
Birkás Veronika 8.oszt. Eötvös József Katolikus Általános iskola és Óvcoda Orosháza
Felkészítő: Zalai -Szudár Dóra
Mozgás kategória:
1.Eötvös József Katolikus Általános Iskola és Óvoda csapata Orosháza
Felkészítő: Szénási Viktor
2.Szent Orsolya Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda csapata Kevermes
Felkészítő: Gyüriné Ambrus Ilona
3.Szent Gellért Katolikus Általános Iskola csapata Gyomaendrőd
Logika kategória:
- Savio Szent Domonkos Katolikus Általános Iskola csapata Békéscsaba
Felkészítő: Domokosné Aburdán Anna
2.Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Óvoda SZGG csapata Gyomaendrőd
Felkészítő: Kerekiné Kovács Klára
- Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Óvoda Körös csapata Gyomaendrőd
Felkészítő: Melis Marcell
Fényképek az eseményről:>>> link 1; link 2;
Orosháza, 2022. 11. 23.
Dér Ildikó
program szervező
100 éves a Jézus Szíve-Templom 2022/11/05
Az orosházi Jézus Szíve-templom felszentelésének 100. évfordulóját 2022. november 19-én 10 órakor ünnepeljük.
A hálaadó szentmisét dr. Kiss-Rigó László megyéspüspök úr mutatja be.
Szeretettel hívunk és várunk mindenkit a jubileumi hét programjaira,
valamint a hálaadó szentmisére!
videók, képek: Hálaadó szentmise, Trombita Hangverseny, LÉLEKHANGOK fuvolán és klarinéton, Hálaadó imaest egyházközségünkért, „Énekeljetek az Úrnak új éneket!”
Sportpróba 2022/10/31
Iskolánk diákjai és tanárai részt vettek a SPORTPRÓBA – Mozogj az egészségedért játékos sorverseny idei fordulóján. Nagy örömünkre nem csak a szervezésben és a lebonyolításban jeleskedtünk, de a verseny győztese is – akárcsak 2 évvel ezelőtt – a mi csapatunk lett.
A csapat tagjai:
Almási Gyula, Birkás Veronika, Czikora Viktor, Cséffai Enikő, Gönci Tibor, Kovács Bence, Lupsa Bianka, Mózes Ádám, Németh Balázs és Prozlik Patrik

Szénási Viktor
tanár
testnevelés munkaközösség vezető
Mezei Futás Diákolimpia® Döntő 2022/10/18
Tegnap rendezték meg a megyei Mezei Futás Diákolimpia® Döntőjét Bogárzón. A ragyogó őszi időben a megye számos településéről érkeztek a továbbjutott csapatok. Iskolánkat 4 korcsoportban 6 csapat képviselte a versenyen. Az I. korcsoportos fiúk közül Molnár Péter egyéniben megyei V. helyezést ért el.
Az I. korcsoportos lányok közül egyéniben Treligyik Nóra II., Faragó Lea Marlow V. helyezéssel térhetett haza.
Csapatversenyben az I. korcsoportos lányok megyei bajnoki címet szereztek.
Szívből gratulálunk a gyerekeknek!
Hálásan köszönjük a szülők segítségnyújtását és támogatását!
Köszönjük szépen a kollégák segítő munkáját!
Almási Gyula
tanár
Atlétika Ügyességi és Váltófutó Csapatbajnokság 2022/10/18
Október 14-én Kecskemét adott otthont az Atlétika Ügyességi és Váltófutó Csapatbajnokság Diákolimpia® országos döntőjének.
Iskolánk kislabdahajító és távolugró csapata – a megyei versenyen elért eredményével – kivívta az országos döntőn való indulási jogot.
Sajnos pár tanulónk betegség miatt nem tudott részt venni, és volt, aki a megyei átlagon már nem tudott javítani, de így is remek eredményeket értek el a gyermekeink.
Távolugró csapatunk (Ambrus Bence, Bors Zalán, Prozlik Patrik, Tóth Vajk) a X. helyen, a kislabdahajító csapatunk (Ambrus Bence, Bors Zalán, Prozlik Patrik, Kis Máté, Szabó Máté) a XI. helyen végzett.
Szívből gratulálok a gyerekeknek és további sportsikereket kívánunk!

Felkészítő pedagógusok: Gönci Tibor és Almási Gyula
Köszönjük az ONKC támogatását!
Köszönjük a kollégák segítő munkáját!
Almási Gyula
tanár
Gönci Tibor
tanár
Vers- és prózamondó verseny 2022/10/18
Iskolánk 3.b osztályos tanulója Erős Martin október 18-án Pusztaföldváron mutathatta meg tehetségét. Az itt megrendezésre kerülő vers- és prózamondó versenyen 1. helyezést ért el.


Büszkék vagyunk rá!
Dán Katalin
tanító
Sütőolaj-begyűjtési pontok Orosházán 2022/10/18
Sütőolaj-begyűjtési pontok Orosházán
az Eötvös József Katolikus Általános Iskolában és
az Eötvös József Katolikus Óvodában
Orosházán 2021 május 21-én két helyen telepítettek a „CseppetSem!” Program keretében, 240 literes gyűjtőedényeket, melyekbe a lakosság leadhatja a háztartásokban keletkezett használt sütőolajat.
A gyűjtőpontok továbbra is az alábbi helyszíneken és időpontokban érhetők el:
• Eötvös József Katolikus Általános Iskola a hátsó kerékpártároló mellet folyamatosan.
(Bercsényi utca)
• Eötvös József Katolikus Óvoda udvara 7.00-18.00 között
(Előd utca 15, Ond utca)
A gyűjtőbe ezen kívül használt sütőzsír, kókusz- és pálmaolaj is elhelyezhető, PET-palackban vagy szivárgásmentesen lezárt befőttesüvegben, így elkerülhető a gyűjtő környékének beszennyezése.
Egyetlen liter használt sütőolaj egymillió liter ivóvizet képes fogyasztásra alkalmatlanná tenni. A városi csatornahálózatba kerülve dugulásokat okoz, a szennyvíztisztítókat sem kíméli. A földbe kerülve tönkreteszi az talajflórát, elégetve rákkeltő füstöt bocsát ki. A szelektíven gyűjtött anyag 100%-ban újrahasznosít, mivel előkezelés után bioetanol készül belőle.
A gyűjtéssel egy óvodai és egy iskolai alapítvány is támogatható.
Kérjük a használt olajat, zsiradékot tegye ezekbe a gyűjtőkbe
Védjük környezetünket!
Kerékpár kötelező felszerelései 2022/10/12
Tisztelt Szülők! Kedves Gyerekek!
Fontos, hogy az őszi-téli időszakban a kerékpárok szabályosan legyenek felszerelve, továbbá a láthatóságnak megfelelően szükség esetén ki is legyenek világítva.
november hónapban az iskola rendőre Kis Rozália r. százados elvégzi a gyerekek kerékpárjainak műszaki ellenőrzését.
Véletlenszerűen 7.00-7.45 között a kerékpáros kötelező felszereléseit pedagógus jelenlétében ellenőrzi,
Kérünk mindenkit, hogy november hónapra a fenti kiírásnak megfelelően szereltesse fel a járművét!
Dr. Blahóné Gali Erzsébet
igazgatóhelyettes
Olvasháza 2022/10/09
Az Olvasháza díjazottjai átvehették jutalmukat a Justh Zsigmond Városi Könyvtár gyerekkönyvtárában.
Az Országos Könyvtári Hét programsorozatának részeként átadták az Olvasháza játékban résztvevők jutalmát Tengerics Éva gyermekkönyvtárostól.
Intézményünk 5.a osztályos tanulója, Riczán Eszter is vehetett át díjat!
Gratulálunk neki!
Korcsok Marianna
igazgató
Kötöttfogású birkózás országos döntő 2022/10/02
Iskolánk 7.a osztályos tanulója Pleskonics Máté szombaton Egerben állhatott szőnyegre a Diák I-es korosztály kötöttfogású birkózás országos döntőjén. (A döntőbe jutást Máté a korábban Csongrádon megrendezett Kelet-Magyarországi területi versenyen harcolta ki, ahol a 2. helyet érte el.)
A mostani versenyen pedig sikerült bronzéremmel gyarapítania éremgyűjteményét.
2022.09.17. Csongrád
Kelet-Magyarországi területi Diák I. kötöttfogású Diákolimpia
+85kg Pleskonics Máté 2. hely
2022.10.01. Eger
Országos Döntő Diák I. kötöttfogású Diákolimpia
+85kg Pleskonics Máté 3. hely
Szénási Viktor
tanár
testnevelés munkaközösség vezető
Diák sport- és egészségnap 2022/09/29
Iskolánkban idén is megtartottuk az Európai Diáksport Napjával egybekötött egészségnapot. A közös bemelegítés után a felső tagozatosok futással indították a programok sorát. Az alsós tanulók pedig játékos sorversenyen tombolhatták ki magukat.
A tantermekben az egészséges életmód és a helyes táplálkozáshoz kapcsolódó videók, beszélgetések és feladatok kötötték le a gyerekek figyelmét.
A felsősök ezután különböző sportágakra épülő feladatokból is teljesítettek az idei évnek megfelelően kettőezer-huszonkettőt. A nap végén a szokásos tanár-diák labdarúgó mérkőzés zárta a programok sorát.
Szénási Viktor
tanár
testnevelés munkaközösség vezető
Színjátszósaink a KATTÁRS-on 2022/09/28
Szeptember 22-25. között Katolikus Társadalmi Napokon vehettek részt az érdeklődők Szegeden. A színpadi programok mellett több mint 50 kiállító mozgalom, szerzetesközösség, szervezet és egyesület színes programjai közül válogathattak a résztvevők. A szombati napon léptek fel a táncegyüttesek, színitársulatok, míg a téren családoknak, fiataloknak szóló programok követték egymást. Ezen a napon Az Aranylúd c. mesejátékot is láthatták a jelenlévők színjátszó csoportunk előadásában, hiszen a négy napos programsorozatban a katolikus iskolák csoportjai is bemutatkoztak. A fellépést hosszas próbafolyamat előzte meg. A gyerekek nagy örömmel és izgalommal léptek a hatalmas színpadra, ahol az önfeledt játéké volt a főszerep.
Színjátszó csoportunk 20 éve működik iskolánkban. Alapítója és vezetője Tóthné Somogyi Mária drámatanár. A csoportot azzal a céllal hozta létre, hogy a gyermekeket megismertesse a színjátszás alapjaival. Szombati játékukkal ismét elvarázsolták a közönséget.
Tóthné Somogyi Mária
tanító, drámatanár
KATTÁRS KUPA 2022/09/27
2022.09.23-án rendezték meg az első KATTÁRS KUPÁT Szegeden.
19 csapat részvételével bonyolították le a rendezvényt, iskolánk csapata derekasan helyt állt a mérkőzések során. Csoportunkat magabiztosan nyertük hiszen mindhárom meccsünket győzelemmel zártuk. A következő mérkőzésen viszont ellenfelünk bizonyult jobbnak…így meg kellett elégednünk a 5- 8. helyezéssel.
A rendezvény színvonalas és szórakoztató volt. A mérkőzések között különböző rekreációs feladatokat próbálhattak ki a tanulók.
fényképek: >>>
Szénási Viktor
tanár
testnevelés munkaközösség vezető
Diákolimpia megyei döntő 2022/09/27
Csütörtökön rendezték meg Békéscsabán az idei tanév első diákolimpia megyei döntőjét. Az Ügyességi és váltófutó csapatbajnokságra /ÜCSB/ iskolánk 6 versenyszámban 7 csapattal nevezett. Szép időben, remek eredményeket értek el tanulóink.
- Eredmények:
- 10x200m váltó futás: IV. hely
- Csapat tagjai: Birkás Veronika, Mangru Márk, Mosolygó Virág, Németh Balázs, Cséffai Valentina, Prozlik Patrik, Lupsa Bianka, Ambrus Bence, Nagy Fruzsina, Ambrus Máté
- Lány kislabdahajítás: VI. hely
- Csapat tagjai: Birkás Veronika, Lupsa Bianka, Nagy Fruzsina, Papp Laura
- Lány Távolugrás IV. hely
- Csapat tagjai: Birkás Veronika, Cséffai Valentina, Lupsa Bianka, Mosolygó Virág, Nagy Fruzsina
- Fiú súlylökés: II. hely
- Csapat tagjai:
- Vaszkó Bence, Szabó Márk, Boldizsár Krisztián, Prozlik Patrik, Ambrus Bence, Ambrus Máté
- Fiú kislabdahajítás: II. hely
- Csapat tagjai:
- Bors Zalán, Szabó Máté Albert, Prozlik Patrik, Ambrus Bence, Ambrus Máté
- Fiú távolugrás:
- „B” csapat VI. hely
- Csapat tagjai: Balda Marcell, Gorondi Dániel, Németh Balázs, Tóth Vajk, Unyatinszki Milán
- „A” csapat I. hely
- Csapat tagjai:
- Mangru Márk, Bakos Gergő, Prozlik Patrik, Ambrus Bence, Ambrus Máté
Köszönjük Tibi bácsi és Gyuszi bácsi felkészítő munkáját!
| Gönci Tibor tanár | Almási Gyula tanár |
Szénási Viktor
tanár
testnevelés munkaközösség vezető
Szabadidős Táncverseny 2022/09/25
2022. szeptember 23-án Csongrádon szervezett “Szabadidős Táncversenyen” iskolánk 2 tanítványa is szépen szerepelt!
Riczán Eszter 5.a osztályos tanuló 3.helyezést, Dócza Barbara Cintia 4.b osztályos tanuló 5.helyezett lett.
Felkészítő tanár: Pap Balázs
Gratulálunk nekik!
Korcsok Marianna
igazgató
Jótékonysági futás 2022/09/23
Szeptember 20-án indult útnak az 500km-es jótékonysági futás, melyet az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány szervezett.
Az esemény célja, hogy felhívják a figyelmet a véradás és az önzetlen segítségnyújtás fontosságára. Idén Petőfi Sándor születésének 200.évfordulója alkalmából az esemény a költő szülővárosából indult és Koltón ér véget szeptember 25-én.
szeptember 21-én Orosháza volt az egyik állomása a jótékonysági eseménynek, iskolánk tanulói szintén csatlakoztak a figyelemfelkeltő akcióhoz.
Fényképek forrása: Oroscafe.hu
Szénási Viktor
tanár
testnevelés munkaközösség vezető
Jézus a mi erőforrásunk 2022/09/01
2022. szeptember első napján az iskolai csengő mellett templomunk harangja is jelezte, új tanév kezdődött számunkra. A szentmisével egybekötött tanévnyitó, az első osztályos tanulók ünnepélyes köszöntésével kezdődött. Korcsok Marianna igazgató asszony évkezdő gondolatai minden diákot és pedagógust üdvözöltek, ám kiemelten érintette a legkisebb és legnagyobb korosztályt, akik most életük fordulópontjához érkeztek.
László atya beszédében hangsúlyozta, ahogyan a különböző műszaki cikkeknek áramforrásra van szükségük a működéshez, úg
y a mi életünknek is nélkülözhetetlen a legfőbb erőforrás, aki Jézus Krisztus. Az egyetemes könyörgésekben iskolánk pedagógusai fogalmazták meg kéréseiket, melyek jelképeit ministráns tanulóink helyeztek az oltár elé. Az égő mécses az életünket jelképező fényforrás; a képkeret, mint nyári élményeink örök emléke; a Szentírás, mely az Istenünktől kapott útmutatás lenyomata, és végül az iskolatáska, ami azokat a naponkénti terheket jelenti, amelyeket azzal a bizonyossággal vállalunk, hogy Urunk mindig ad elég erőt hozzá, bőségesen betakar kegyelmével és utunk végén meg is jutalmaz minket.



Nagyné Arany Brigitta hitoktató
