
Bronzérem a Floorball Diákolimpia megyei döntőjében!
Iskolánk első alkalommal vett részt a Gyulán megrendezett Floorball Diákolimpián, ahol II. korcsoportos fiúcsapatunk méltóképpen képviselte intézményünket.
Tanulóink izgatottan várták a mérkőzéseket, ami az első találkozón a játékukon is meglátszott: kissé kapkodva és pontatlanul játszottak, de nagy küzdelem árán végül döntetlenre mentették a mérkőzést. A második összecsapáson már összeállt a játék, így magabiztos győzelmet arattak.
A harmadik mérkőzésen a döntőbe jutásért küzdöttek. Bár szoros találkozón végül egygólos vereséget szenvedtek, a bronzéremért még bizonyíthattak. Az utolsó mérkőzésen ismét nagy küzdelemben, ezúttal győztesként hagyták el a pályát, így
– nyolc csapat közül – megszerezték a megyei III. helyezést!
A bronzérmes, II. korcsoportos csapat tagjai:
- Mikus Balázs, Kiss Tamás, Nyiki Róbert, Farkas Árpád, Faragó Olivér és Nalesnyik Milán.
Szívből gratulálunk tanulóinknak a szép eredményhez!
Köszönjük az OKC utazáshoz nyújtott támogatását, valamint kollégáink önzetlen segítségét!Bronzérem a Floorball Diákolimpia megyei döntőjében!


