Szavalóverseny az állatvédelmi nap alkalmából

Közösen a felelős állattartásért – Szavalóverseny az állatvédelmi nap alkalmából Iskolánk kiemelt figyelmet fordít a teremtésvédelemre és a felelős állattartás […]

Közösen a felelős állattartásért – Szavalóverseny az állatvédelmi nap alkalmából

Szavaloverseny Az Allatvedelmi Nap Alkalmabol

Iskolánk kiemelt figyelmet fordít a teremtésvédelemre és a felelős állattartás fontosságára. E szemlélet jegyében minden évben megrendezzük az állatvédelmi naphoz kapcsolódó szavalóversenyünket, amelyen az 1–4. évfolyamos tanulók mérhetik össze tudásukat.
A verseny szervezői és megvalósítói Jancsurákné Juhász Erika és Tállainé Szász Csilla tanítónők voltak.
Az idei alkalommal is számos lelkes kisdiák készült állatokról szóló versekkel. A gyerekek otthon és a tanórákon egyaránt szorgalmasan gyakoroltak, hogy a zsűri és társaik előtt magabiztosan adhassák elő választott verseket.
A rendezvényt vidám hangulat, izgatottság, sokszínű versválasztás és lelkes előadások jellemezték.
A zsűrinek nem volt könnyű dolga, hiszen a tanulók felkészülten, nagy igyekezettel és szeretettel adták elő a költeményeket.
A zsűri döntése alapján a résztvevők három kategóriában részesültek elismerésben.

🥇 Arany minősítésben részesültek:

  • Pap Zoé 1.a
  • Furus Kloe 1.b
  • Fazekas Hanga 1.c
  • Pusztai Tibor 2.a
  • Dér Eszter 2.b
  • Szabó-Kiss Rézi Emese 2.c
  • Nemes-Diószeghi Levente 3.a
  • Felházi Csenge 3.c
  • Tar Natália 4.a
  • Meleg Natasa Marianna 4.a
  • Makó Dávid 4.b
    🥈 Ezüst minősítésben részesültek:
  • Rosta Zsófia 1.a
  • Faragó Csenge 1.b
  • Buza Bori 1.c
  • Bende Mira 2.a
  • Bárdos Levente 2.b
  • Dénes Anna 2.c
  • Fekete Gréta 3.a
  • Molnár Szófia 3.a
  • Somodi Hanna Panka 3.b
  • Kovács Vivien 3.c
  • Dimák Maja 4.b
    🥉 Bronz minősítésben részesültek:
  • Kovalcsik Gergő 1.a
  • Nagy Zoé Vanessza 1.b
  • Andó Bendegúz 1.c
  • Pinka Róbert 2.a
  • Kerekes Bence 2.b
  • Wojtczak Lilien 2.c
  • Nagy Kincső Adrienn 3.b
  • Tábit Olivér 3.b
  • Orovecz Boglárka 3.c
  • Komsa Zsófia Sára 4.a
  • Rucz Alina 4.b

A díjazottak büszkén vették át okleveleiket és apró ajándékaikat, amelyek méltó elismerései voltak szorgalmuknak és felkészülésüknek.
Bízunk benne, hogy ez a szép hagyomány nemcsak a versmondás örömét adja át a gyerekeknek, hanem hozzájárul ahhoz is, hogy egyre jobban megértsék: az állatok szeretete, tisztelete és védelme közös felelősségünk.

Darabont-Henriett-tanito
Darabont Henriett-tanító
Scroll to Top