fbpx
termeszettudomanyos-nap-Orosháza-eotvosoh_2019-04-26_0003

Természettudományos nap az Eötvösben

Ismét gyerekzsivajtól volt hangos az iskola, és nem csak szünetben, hanem egész délelőtt. Reggel a 6.a osztályosok megható történetével indult a nap, majd az előre meghirdetett pályázatok eredményhirdetésével zárult a megnyitó. Ezt követően szuper hangulatban kicsik és nagyok bogozták a nem éppen hétköznapi feladatok megoldásait. A kisebbek állomásról állomásra jártak, ahol volt, hogy kísérletezniük kellett, volt ahol szavakat rakosgattak vagy éppen lufikkal kellett egyensúlyozni. Másik állomáson ördöglakatokkal bíbelődtek, a következőn egy számzáras táska kinyitásával jutottak újabb feladatokhoz. A nagyobbak a csarnokban kvízjátékon versenyeztek, ahol volt, hogy a tanáraik hangját kellett felismerni, vagy éppen az iskola folyosóin megadott útvonalon, megadott tárgyakat számoltak. Később mesecímeket kellett beazonosítani természeti tájak segítségével, illetve szókeresők, totók, tippelős feladatokon keresztül a klímaváltozás tényeit és a megoldások lehetőségeit fejthették meg.

Köszönet jár a szervezőknek, a résztvevőknek, és mindenkinek, aki bármivel hozzájárult, hogy ismételten egy jóhangulatú, emlékezetes napot tudhassunk magunk mögött!

Fényképek: >>>

Eötvös József Katolikus Általános Iskola és Óvoda
Görgess a tetejére