fbpx
Egeszsegnevelesi Nap Eotvosoh 2019 11 29 0026

Egészségnevelési nap

Hagyományainkhoz híven 2019. november 29-én ismét megrendeztük iskolánkban az Egészségnevelési napot. E nap célja, hogy figyelmünket a testi, lelki egészségünkre irányítsuk, próbáljuk beleképzelni magunkat mások helyzetébe, így könnyebben megérthetjük problémájukat, nehézségeiket.

A nap jelmondata a következő idézet volt.

 „Minden ember csoda, mert egyszeri és megismételhetetlen.”

Mérő László

  A reggeli megnyitó gondolatok után verses, zenés műsorral indítottuk a napot.

A 7.a osztály meghívását elfogadva – az „Adj egy ötöst!” című pályázat kapcsán – korlátozottsággal élő vendégeink voltak. Osztályfőnökük riportot készített velük a mindennapi életükről. Minden ember egyformán értékes, és értékessé tudja önmagát tenni, függetlenül attól, hogy fizikailag egyszerűbb, vagy éppen korlátozottabb az életvitele, mint a többségi embereké. Ezt tapasztalhattuk meg ma. Vendégeink segítségével, akadálypályákon végig haladva, tanulóink olyan élethelyzeteket próbálhattak ki, amit ők nap, mint nap megélnek. A megnyitó zárásaként Sas Sándor Indulj el! című számára a 7. a-sok flashmobot készítettek, így közös mozgással indult a nap.

A délelőtt során az alsós osztályok foglalták el elsőként a csarnokot.

A felsősök több helyszínen ismerkedhettek a káros szenvedélyek következményeivel, az Internet használatának szabályaival, az újjáélesztési technikával, az egészséges táplálkozással, az antibiotikum és a dohányzás hatásaival és nem utolsó sorban a szexuális élet kamaszkori elvárásaival. Az önismeret, a társas kapcsolatok fontossága is terítékre került. Élő társasjátékot, illetve pszichológiai társasjátékot is játszhattak. A kicsik a kézmosás fontosságát tapasztalhatták meg, a helyes fogápolás, táplálkozás, testápolás került középpontba. Megtudhatták, hogyan készülnek a szappanok. Mindezt neves előadók, szakemberek előadásában és segítségével. Az uzsonnaszünetben diákjaink egészséges ételeket fogyasztottak osztálytermeikben.

Köszönetet mondunk minden szülőnek, pedagógus kollégának, vendégeinknek munkájukért, mellyel hozzájárultak a nap sikeréhez!

Fényképek:>>>

Eötvös József Katolikus Általános Iskola és Óvoda
Scroll to Top