A Kardoskúti daruvonulás minden év novemberének egy páratlan természeti csodája. A természetjáró szakkör tagjai nagyon szeretik az ilyen vagy ehhez hasonló természeti csodákat, ezért november 18- án (szombaton) meg is látogatták azt.
A szakkör alsós és felsős tagjai közösen különjáratú busszal Hocz Kornélia és Tóth Sándor pedagógusok kíséretében látogattak a Kardoskút – Sóstói telep bejárója mellett található nádfedeles magasleshez. A gyerekek természetvédelmi őr vezetése mellett gyönyörködhettek a daruhúzásban. A természetvédelmi őr rengeteg hasznos információval látta el a tanulókat a madarak elterjedésével, megjelenésével, életmódjával és szaporodásával kapcsolatban. Többek között azt is megtudhattuk, hogy a megszokottnál idén jelentősen kevesebb daru tartózkodik a tavon, valamint, hogy a madarak nagy része Finnországból érkezett.
A kiránduláson a tanulók ismét néhány méterről találkozhattak a hatalmas szürkemarha – gulyával és megtekinthették a rackajuhokat is!
A séta az esteledő pusztában pedig meglehetősen magasztos befejezéséül szolgált ennek a hűvös de jó hangulatú délutánnak.
Friss cikkek
Ovis Mikulásváró
A leendő első osztályos ovisaink izgatottan várták a Mikulás megérkezését. Az intézmény színjátszó csoportja kedves…
Mi is „Látni akartuk!
2023. december első péntekjén megrendezett Adventfeszt mottója a Szent Gellért Fórumban.
Bibliatörténeti vetélkedő Gyomaendrődön
Iskolánk minden évben képviselteti magát 8 fős alsós csapatával a Szent Gellért Katolikus Általános Iskola…
II. Szárnyalj tehetségnap
2023. november 27- én rendeztük meg intézményünkben a Szárnyalj tehetség napunkat immár második alkalommal.