Kísérletező, kvíz-délután a természetjárókkal
Az alsós és felsős természetjáró szakköri csoport tagjai 2018. február 1-jén egy rendhagyó félévzáró délutánon vehettek részt
Az alsós és felsős természetjáró szakköri csoport tagjai 2018. február 1-jén egy rendhagyó félévzáró délutánon vehettek részt
A Kardoskúti daruvonulás minden év novemberének egy páratlan természeti csodája
Október 12-én, egy ragyogó napsütéses délután, 38 természetjáró szakkörös tanuló a két szakkörvezető tanár (Hocz Kornélia, Tóth Sándor) és még 2 pedagógus kíséretében ellátogatott a Szegedi Tudományegyetem Füvészkertjébe
A tanulói csoport a tó-partján tábort verve, víz mintát gyűjtött majd annak segítségével különböző kísérleteket végeztek, melynek eredményeit a későbbi összehasonlítások érdekében laptop segítségével táblázatba vezették
A geocaching lényege, hogy egy jól lezárt ládikát a vállalkozó kedvű játékos elrejt egy általa kiszemelt, valamilyen szempont szerint megismerésre, felfedezésre érdemesnek ítélt helyen, és egy erre alkalmas GPS készülékkel a megfelelő módon rögzíti a rejtekhely (ez a „cache”) pontos koordinátáit.
Tizennyolcadik alkalommal került megrendezésre idén a Körös- Maros Nemzeti Park szervezésében, Kardoskúton a Fehértó napja elnevezésű rendezvénysorozat, melyen szakkörös és néptáncos gyermekeink is részt vehettek