A Történelmi Vitézi Rend rendezvénye
Iskolánk Emléktermébe látogatott vitéz Hunyadi László a Történelmi Vitézi Rend főkapitánya Dr. vitéz Domonkos István hadnagy meghívására.
Iskolánk Emléktermébe látogatott vitéz Hunyadi László a Történelmi Vitézi Rend főkapitánya Dr. vitéz Domonkos István hadnagy meghívására.
A mai napon Budapestről iskolánkba érkezett Kanizsa József író, költő, meseíró, kritikus. Két rendhagyó irodalomórán vehettek részt tanulóink intézményünk Emléktermében
2014. április 3-án érdekes előadás részesei voltak iskolánk tanulói az Emlékteremben. Tóth Bálint orosházi hagyományőrző előadásában megismerkedtek a csíramálé elkészítésének folyamatával
Érdekes előadást tartott dr. Lakos István a solymászatról iskolánk tanulóinak november 26- án. Megtudhattuk, hogy az emberiség ősi vadászati módja időszámításunk előtti időkre nyúlik vissza. A solymászat magyarságunk gyökereiből származó örökségünk.
Muszka Kálmán, Gellértegyháza megálmodója és megalkotója most tanítói szerepbe bújt és a katolikus emléktermünkben egy több órát felölelő rovásírás tanfolyamot indított el, melynek bevezető foglalkozásán vettünk ma részt.
Egy korabeli tanóra részeseivé váltak 3. és 4. osztályos tanulóink október 11 – én Papp Mihályné nyugdíjas tanítónő irányításával, aki Tompán 41 év tanítás után ma is aktívan dolgozik. Továbbra is folytatja az 1976 óta kezdett helytörténeti gyűjtemény gyarapítását.
Szeptember 22-én vasárnap a szentmise után megtelt érdeklődőkkel a Vörösmarty és a Thököly utca sarkán álló Gádorosi Takarékszövetkezet orosházi telephelyének a környéke. Ezen a helyen állt egykor a régi katolikus általános iskola, ezért emléktábla került a pénzintézet falára.
2013. május 22-én, szerdán „Írások, források, történelem” címmel dr. Héjja Julianna, a Békés Megyei Levéltár főlevéltárosa tartott kihelyezett foglalkozást iskolánk Emléktermében.
Emlékezve városunk első katolikus általános iskolájára, szeptember 22-én, a szentmise után, 11 órai kezdettel emléktáblát helyezünk el az egykori iskola helyén álló Gádorosi Takarékszövetkezet orosházi telephelyének falán