Tesz - Vesz Tavasz az Eötvösben

2018. március 23.


vissza >>


Többen Együtt Szabadon Valami Egészen Szokatlant Tenni, Adni, Vállalni, Alakítani Szeretetből.


A zord időjárás nem vette el a kedvét annak a 4100 fiatalnak, akik a Szeged-Csanádi Egyházmegye szervezésében 11. alkalommal 53 településen vettek részt a Tesz – Vesz - Tavasz programban. Az önkéntes fiatalok 84 csoportban és iskolában olyan feladatokat valósítottak meg, amelynek célja, hogy az Egyházmegye megszépüljön.


Sokan végeztek ökológiai munkákat, de vannak olyan közösségek is, akik kulturális és szociális tevékenységeket valósítottak meg. Évről évre egyre több katolikus intézmény is csatlakozik a felhíváshoz, olykor teljes létszámmal is.


Iskolánk idén is március 23-án kapcsolódott a rendezvényhez. A megnyitó után az iskola színjátszó csoportjának előadásában az alsó tagozatosok és az 5. évfolyamosok megtekinthették a „Kolontos Palkó” című mesejelenetet, amelyet összeállított és betanított Tóthné Somogyi Mária. Ezt követően minden osztály kitakarította a saját tantermét. Szekrényt rendeztek, port töröltek, ablakot mostak, festettek. Egy csoport a plébánián tevékenykedett. Óvodásaink pedig a Vadvirág- Esély Klub tagjait örvendeztették meg műsorukkal.


A gyermekek átélték a közös tevékenység örömét, a rend és a tisztaság látványát. Reméljük sokan úgy érezték, hogy felelősek azért, ami a környezetünkben történik.


Sitkei Katalin

tanárnő

Tesz - Vesz Tavasz 2018

Tesz - Vesz Tavasz 2018

Tesz - Vesz Tavasz 2018

További fényképek >>>