Megyei Csillagászati Akadályverseny

2016. április. 29.

vissza >>


Bolygók, naprendszerek, galaxisok és világűrkutatás. Ezek mind azok közé az ismeretanyagok közé tartoznak, amelyekről számot kellett adniuk a Nagyszénásra érkező csapatoknak április 29-én. Már 8. alkalommal rendezték meg ezt az egész napot kitöltő versenyt, ahol elméleti és ügyességi feladatok egyaránt szerepeltek az állomásokon. Iskolánk 8 fős csapata az elméleti feladatokban kiemelkedően szerepelt, az ügyességi feladatokban kissé háttérbe szorult, így összességében a dobogó második fokára állhatott a nap végén. A jó idő esetén főként terepen zajló verseny most az eső miatt a kultúrház falai közé szorult, ennek ellenére a sokszínű feladatok jó hangulatot teremtettek. Este saját szemükkel láthatták a résztvevők a „Pulit”, a Holdra készülő kis robotot, amely egy nemzetközi pályázat keretei között bekerült abba a 16-os csapatba, akik lehetőséget kaptak a Holdra való eljutásra.


A csapat tagjai:

 Czeglédi Lídia és Juhász Anita 5. osztály

 Furka Zsombor és Kocsis Milán 6. osztály

 Juhász Gergő és Szűcs Gábor 7. osztály

 Kovács Zita és Vastag Zsolt 8. Osztály


Felkészítőik: Varga Lászlóné és Rózsa Judit tanárnők


A kis „Pulinak” szurkolunk, a gyerekeknek, és felkészítőiknek pedig nagyon sok szeretettel gratulálunk!





Holecska Mirjam

tanárnő

Megyei Csillagászati Akadályverseny

Megyei Csillagászati Akadályverseny

Megyei Csillagászati Akadályverseny

Megyei Csillagászati Akadályverseny

Megyei Csillagászati Akadályverseny

Megyei Csillagászati Akadályverseny

További fényképek >>>