Katolikus

Minden jog fentartva © Eötvös József Katolikus Általános Iskola és Óvoda. Impresszum | Honlap térkép

Költészet napja tiszteletére

Fotó:
Gombkötő Valéria
igazgatóhelyettes

Április 11-én ünnepeljük József Attila születésnapját, aki 109 évvel ezelőtt, 1905-ben született Budapesten. E napon ünnepeljük a Költészet napját, melynek tiszteletére zenés, irodalmi összeállítást hallhattunk az iskolarádióban. A mai napon Budapestről iskolánkba érkezett Kanizsa József író, költő, meseíró, kritikus. Két rendhagyó irodalomórán vehettek részt tanulóink intézményünk Emléktermében, akik megismerkedhettek a költő pályaképével, munkásságával, köteteivel. A költői kifejezésmód különféle formái és módozatai mellett nyomatékot kapott az olvasás fontossága, annak élménye. A diákok számára is ismerős műcímek, lírai alkotások hangzottak el, hiszen ezek közül néhány tankönyveinkben, olvasókönyveinkben is megtalálható. Az előadó hangsúlyozta az irodalom szeretetének fontosságát, az ihletett állapot adományát. Kiemelte az összefogás erejét, amely az alkotásban is előrevivő erejű. Zala megye szép tája, Zajk indította el költői útjára Kanizsa Józsefet. Jelenleg is több lap, folyóirat, média közli verseit, mutatja be könyveit. A Hévíz, Kláris, Magyar Jövő, Muravidék, Művészet és Barátai, Új katedra, Föveny, Pécsi Új Hang, Muravidék című folyóiratokban rendszeresen jelennek meg írásai. Napjainkban is tevékeny részese az irodalmi, kulturális életnek. Rendületlenül ír, alkot. Eddig számos kötet látott napvilágot. A Budapesten élő költő orosházi kötődésű. Olajbányász bátyja révén a több mint 50 éves orosházi kapcsolatai szeretetével tartotta meg értékes előadását. Szívesen látogatott el iskolánkba „A Hit erejével”.


Holecska Mirjam

      Tanárnő