Iskolánk névadójára emlékeztünk

„Az élet viharaival szemben olyan légy, mint a madár, amely, ha a fát kivágják alóla, nem a mélybe zuhan, hanem a magasba száll.”

Iskolánk névadójára emlékeztünk
Iskolánk névadójára emlékeztünk | eotvosoh © 2013

„Az élet viharaival szemben olyan légy, mint a madár, amely, ha a fát kivágják alóla, nem a mélybe zuhan, hanem a magasba száll.”
Eötvös József

200 évvel ezelőtt született iskolánk névadója, Eötvös József: író, költő, politikus, vallás- és közoktatásügyi miniszter.

Ezen alkalomból 2013. szeptember 3-án reggel 8 órakor diákjaink ünnepi műsorral tisztelegtek emlékének az Eötvös téren. Az irodalmi összeállításban felelevenítették életének, munkásságának legfontosabb állomásait, kiemelve városunkhoz fűződő kapcsolatait. Előadásukban meghatódottan hallgattuk Eötvös elgondolkodtató, máig érvényes gondolatait, melyek írói nagyságának bizonyítékául szolgálnak. A műsor végén két diákunk koszorút helyezett el az iskola előtti téren a Kiss István szobrászművész által készített Eötvös-szobornál.
Megemlékezésünk zárásaként a költő Végrendelet című verse hangzott el.

„Vannak dolgok, melyeket csak az érez, kinek esze, s vannak olyanok, melyeket csak az ért, kinek szíve van.”
Eötvös József

 

Fényképek: >>>

 

 

Holecska Mirjam - tanár - Humán munkaközösség vezető

 

 

 

Holecska Mirjam

Legyél te az első, aki hozzászól

Hozzászólás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .