2017-2018 tanév Hírei

Hálaadó szentmise a katolikus templomban

Ma évzáró szentmisén vettek részt iskolánk növendékei és pedagógusai. Mint minden évben, most is közös hálaadással fejeztük be a tanévet. Iványi László atya gyermekekhez intézett szavaival nemcsak az iskolaévet búcsúztatta, szeretettel hívta a tanulókat a […]

Híreink

XXVII. PARK – KUPA

Június elején, Gyulán rendezték meg a megyei korcsoportos egyéni sakkbajnokságot, ahol az Eötvös iskolát Horváth Dominik, 5.b osztályos tanuló, az Orosházi Sakk Egyesület versenyzője képviselte. A 3. korcsoportban nyolc versenyző 7 fordulós körversenyben döntötte el […]

2017-2018

A díszítés művészete

Sonkolyos Károlyné és Varga Jánosné, az Orosházi Díszítőművészeti Kör tagjai több alkalommal tartottak foglalkozást negyedik és ötödik osztályos tanulóinknak. Bemutatták az egyes tájegységek hímzéseit, főbb öltésfajtáit. Színesebbé tette a szakköri munkát, hogy saját munkáikból kisebb […]

2017-2018 tanév Hírei

Nemzeti Összetartozás Napja

„Nem kell beszélni róla sohasem, De mindig, mindig gondoljunk reá.” Juhász Gyula: Trianon Magyarország 1920. június 4-én írta alá Trianon kastélyában az I. világháborút lezáró békét. A trianoni békeszerződés gazdasági, társadalmi hatásait tekintve a magyar […]

Híreink

Országos Atlétika Diákolimpiai

A hét elején kezdetét vette az általános iskolás gyermekek Országos Atlétika Diákolimpiai versenye. Hétfőn a III. kcs.-os tanulók állhattak rajthoz. Iskolánkat Lukács Jenő, 7.a osztályos tanuló képviselte kislabdahajításból. Jenőt a 8. legjobb eredménnyel hívták meg […]

2017-2018 tanév Hírei

Felbecsülhetetlen értékek Erdélyben

Az orosházi Eötvös József Katolikus Általános Iskola és Óvoda 45 hetedik osztályos tanulója utazhatott a Határtalanul! pályázati programmal Erdélybe. Az iskola egy sikeres pályázat, a HATÁRTALANUL! program Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek keretében lehetőséget kapott az Emberi […]

2017-2018 tanév Hírei

Baranyai Bence 3. b

Baranyai Bence 3. b Városi Kistérségi Természettudományos Verseny egyéni 3. Hely Madarak és fák napi rajzpályázat 3. Hely. Gratulálunk neki! Korponai Tündetanítónő

2017-2018 tanév Hírei

Városi-kistérségi mesemondó verseny

Városi-kistérségi mesemondó versenyen Olajos Szandra 3.helyezést, Városi-kistérségi természettudományi környezetismereti versenyen Hankó Gréta 3.helyezést ért el. Iskolánk 4.b osztályos tanulói. Gratulálunk nekik ! Kenéz Olgatanítónő

2017-2018 tanév Hírei

Városismereti vetélkedő

Az Oros-haza Baráti Kör április 28-án szervezte meg a XII. Városismereti vetélkedőt. A résztvevők kilenc órakor hallhattak a legfontosabb technikai tudnivalókról, majd öt állomás várta őket. Iskolánk két csapattal nevezett a rendezvényre. Az ötödikesek csapata […]

2017-2018 tanév Hírei

X. Csillagászati akadályverseny

„Három dolog maradt ránk a paradicsomból, a csillagok, a virágok és a gyerekek.” (Dante Alighieri) 2018-ban 10. alkalommal rendezte meg a Kiss György Csillagda és MIRA Szakkör hagyományos csillagászati akadályversenyét, melyen iskolánk tanulói ismét nagy […]

2017-2018 tanév Hírei

Kis Fizikusok kistérségi vetélkedője

2018. 04. 27-én Hódmezővásárhelyen jártunk a Kis Fizikusok kistérségi vetélkedőjén, a Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskolában, ahol 16 csapat vett részt egy érdekes, változatos elméleti és gyakorlati feladatokat tartalmazó versenyen. Az első hat csapat […]

2017-2018 tanév Hírei

Természettudományos Nap az Eötvösben

Iskolánk szép, hagyományos rendezvényén, a TT Napon vehettek részt diákjaink. A nap iskolánk szépítésével indult. 5-6. évfolyamos tanulóink színes árvácskákkal ültették tele a virágágyásokat, a 7-8.-osok az udvaron tevékenykedtek. Majd közös mozizás keretében hazánk felszíni […]

2017-2018 tanév Hírei

IX. Orosházi Honismereti Hét

Lőrinc Dorina 7.a osztályos tanuló a IX. Orosházi Honismereti Hét keretében meghirdetett “RENESZÁNSZ LAKOMA” című prezentáció készítő pályázaton I.helyezést ért el. Felkészítő tanára: Korcsok Marianna Ig. helyettes. Gratulálunk! Rózsa Judit Tündetanárnő

2017-2018

Megőrizni az örökséget – rendhagyó énekóra

A katolikus Emlékteremben egy kellemes órát töltöttek el iskolánk énekkaros és népi táncos tanulói a pusztaföldvári citerazenekar két tagjával, Bokorné Kecskeméti Ildikóval és Nagy Ádámmal. Bemutatták népi hangszerünket, a citerát, majd a jó hangulatú órán […]

2017-2018 tanév Hírei

A költészet ünnepe 2018

Április 11-én Területi József Attila Szavalóversenyen vettünk részt. Gordos Dominik, 4.a osztályos tanulónk a 3-4. osztályosok kategóriájában 2. helyezést ért el. Felkészítő pedagógusa Jancsurákné Juhász Erika tanítónő. Radics Gábor, 5.a osztályos diákunk az 5-6. évfolyamos […]

2017-2018 tanév Hírei

Madarak és Fák Napja Országos Verseny 2018

A Madarak és Fák Napja Országos Versenyének területi fordulóját 2018. március 23-án rendezték meg a Czina Sándor Tagintézményben. Iskolánkból két 3 fős csapat indult. A gyerekek a Természetjáró szakkör keretében készültek fel az év fájából, […]

2017-2018 tanév Hírei

Tesz – Vesz -Tavasz az Eötvösben 2018

Többen Együtt Szabadon Valami Egészen Szokatlant Tenni, Adni, Vállalni, Alakítani Szeretetből. A zord időjárás nem vette el a kedvét annak a 4100 fiatalnak, akik a Szeged-Csanádi Egyházmegye szervezésében 11. alkalommal 53 településen vettek részt a […]

2017-2018 tanév Hírei

Kísérletező Kisfizikusok Versenye

A hagyományoknak megfelelően ebben a tanévben is megrendeztük kísérletező versenyünket, melyen fizikai és kémiai kísérleteket mutattak be a versenyzők. A rendezvényt 25 évvel ezelőtt indítottuk el, azóta több változáson ment keresztül, de a tanulók kísérletező […]

2017-2018

A szabadságharc fegyverei

6. osztályos tanulóink rendhagyó történelemórán emlékeztek meg az 1848- 49 – es forradalom és szabadságharcról. Selmeczi László köszöntője után megtekinthették az orosházi Czene Béla fegyvergyűjteményét és a bemutatót követően kézbe is vehették az ívelt pengéjű […]

Híreink

Grundbirkózás Diákolimpia™ Országos Döntő

Február 24-25. között a borsodi megyeszékhelyen az ország legjobb grundbirkózó leány- és fiúcsapatai mérték össze tudásukat a Grundbirkózás Diákolimpia Országos Döntőjében. A miskolci hétvégén az I. és a II. korcsoport nemenkénti fináléjában a legjobb csapatok […]

Híreink

Békés Megyei Sakk Diákolimpia

2018. február elején fejeződött be a három hétvégés versenysorozat, amely csapatversenyekből és egyéni versenyből állt. A csapatversenyeket Békéscsabán, az egyéni bajnokságot pedig Gyulán rendezték. Az Eötvös Iskola is képviseltette magát és egyben Orosházát is a […]

Híreink

Úszás megyei döntő

2018. február 7-én rendezték meg a megyei döntőt úszásból Békéscsabán, az Árpád fürdőben. Iskolánkat Asztalos Jázmin 2.b osztályos tanulónk képviselte, aki 50 m gyorsúszásban 6., 50 m hátúszásban 4. helyezett lett. Február 14-én Andó Alexandra […]

2017-2018 tanév Hírei

Kísérletező, kvíz-délután a természetjárókkal

Az alsós és felsős természetjáró szakköri csoport tagjai 2018. február 1-jén egy rendhagyó félévzáró délutánon vehettek részt. A délután célja volt, hogy a tanulók egy kvíz játék keretében elevenítsék fel a kirándulásokon tapasztalt élményeiket és […]

2017-2018

Gyerekkorok elfeledett meséi az Emlékteremben

A mesék nagyon fontos szerepet töltenek be életünkben. Meghatározók kisgyermek és felnőtt életében egyaránt. Felgyorsult világunkban a közösen eltöltött órákban erőt meríthetünk a történetből, a közös élményből, egymásból. Fontos, hogy ezek a történetek ne homályosodjanak […]

Híreink

Sakk diákolimpia

2018. január 12-én Orosházán a Petőfi Művelődési Központban került megrendezésre a városi-körzeti sakk diákolimpia csapatversenye. Minden kategóriában színvonalas, izgalmas versenyek zajlottak. Az Eötvös iskolát három csapat képviselte. A felsős fiúk Horváth Dominik, Csesznok Balázs, Karsai […]

Híreink

Tanév Legeredményesebb Diákolimpia® testnevelője díj

A Magyar Diáksport Szövetség minden évben díjazza a diáksport területén legaktívabb és legeredményesebb köznevelési intézményeket. Az idei évben is átadásra kerültek A Tanév Legeredményesebb Diákolimpia® testnevelője díjak. Az MDSZ a mai napon díjátadó ünnepségen, felkészített […]

2017-2018 tanév Hírei

Számítástechnika verseny

Az idei tanévben 19. alkalommal hirdette meg az Eötvös József Alapítvány a Városi Számítástechnika Versenyt. A megmérettetés döntőjét 2017. december 2-án tartottuk, 7. és 8. osztályos tanulók részvételével, az Eötvös József Katolikus Általános Iskolában. A […]

Híreink

Futsal Diákolimpia™ városi-körzeti forduló

November 29-én rendezték meg a Futsal Diákolimpia™ városi-körzeti fordulóját iskolánk sportcsarnokában. A megmérettetésen a csorvási Gulyás Mihály Általános és Alapfokú Művészeti Iskola, a Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és az Eötvös József Katolikus Általános […]

2017-2018 tanév Hírei

A Mi Második Otthonunk

Kedves Szülők és Nagyszülők! Kedves Munkatársaink, Barátaink, Támogatóink! Aki gyermeket nevel, kicsit mindig álmodozik. Egy szebb jövőt, derűsebb, vonzóbb életteret képzel a felnövekvő ijú számára. Olyat, ami nekünk is szép ( amilyen valaha nekünk is […]

2017-2018

Ovisok az Emlékteremben

Az Eötvös József Katolikus Általános Iskola és Óvoda Bambi csoportja az óvodai nyitott napon ellátogatott az Emlékterembe, ahol Selmeczi László tanár úr ismertette annak létrejöttét. Az érdekes előadáson részt vettek a gyerekek szülei is. Az […]

2017-2018 tanév Hírei

Daruvonulás a természetjárókkal

A Kardoskúti daruvonulás minden év novemberének egy páratlan természeti csodája. A természetjáró szakkör tagjai nagyon szeretik az ilyen vagy ehhez hasonló természeti csodákat, ezért november 18- án (szombaton) meg is látogatták azt. A szakkör alsós […]

2017-2018 tanév Hírei

Szónokok az Eötvösben

2017. november 17-én délután az Eötvös József Katolikus Általános Iskola és Óvoda Tehetséges Tanulókért Alapítványa tizennegyedik alkalommal rendezte meg a Dél-békési Szónoklatmondó Versenyt. A rendezvény célja a tehetséggondozás mellett a szép magyar beszéd és a […]

2017-2018 tanév Hírei

Zöldjárat az Eötvösben

A korábban Fizibusz néven ismertté vált oktató roadshow két éve új tartalommal és új oktatóanyaggal, Zöldjárat néven folytatja útját a fiatal generációhoz. 2017. november 13-án iskolánkba is eljutott, már harmadik alkalommal. A következő kérdésekre kerestük […]

Híreink

Aranyérem a Sport XXI. regionális mezei futóversenyen

Pósteleken, festői környezetben került megrendezésre a Magyar Olimpiai Bizottság támogatásával, a Magyar Atlétikai Szövetség szervezésében a Sport XXI Program Délkelet-Magyarország régió mezei futóversenye, amelyet a Kopp Békéscsabai Atlétikai Club szervezői csapata bonyolított le. A gyönyörű […]

2017-2018

Fényképészet az Emlékteremben

Sokat változott a fényképezés technikája az elmúlt évtizedekben – kezdte előadását Simon Petra, a Táncsics Mihály Gimnáziumvégzős tanulója. Ma már memóriakártyára mentjük képeinket, de ez nem mindig volt így. Régebben csak akkor láttuk fényképeinket, ha […]

2017-2018

Íjászat és életmód

Benkő Mihály az Orosházi Íjász Egyesület alapítója tartott előadást katolikus Emléktermünkben. Az egyesület 1999. január 1-jén alakult, s azóta számos versenyen értek el szép eredményeket. A rövid történelmi ismertetőben elhangzott, hogy az őseink által használt […]

Híreink

Atlétika Ügyességi és Váltófutás

2017.10.14-én, szombaton rendezték meg Budapesten az idei tanév első diákolimpiai döntőjét. Az Atlétika Ügyességi és Váltófutás Csapatversenyére az egész országból versenyszámonként a legjobb 8 átlagot elért csapatok kaptak megívást. A IV. korcsoportos leány csapat kislabdahajításban […]

2017-2018 tanév Hírei

LEGO kiállításon jártunk

Október 13-án LEGO kiállításon jártunk. A tárlaton megnézhettük az ország legnagyobb hadihajóját. Láthattunk ókori, középkori és modern városokat, épületeket, illetve a világűrt. A gyerekek nagy örömére életre kelthettük a járműmodelleket. Az alkotók szívesen meséltek munkájukról, […]

2017-2018 tanév Hírei

Lúdas Matyi a cirkuszban

Október 13-án a Fővárosi Nagycirkusz cirkuszpedagógiai programján vett részt iskolánk tanulóinak fele. Fazekas Mihály Lúdas Matyi című művét cirkuszi porondon tekinthettük meg, amelyet elsősorban általános iskolás gyerekeknek hoztak létre a cirkusz- és társművészetek eszköztárát felhasználva. […]

2017-2018 tanév Hírei

Szakköri kirándulás a Szegedi Tudományegyetem Füvészkertjébe

Október 12-én, egy ragyogó napsütéses délután, 38 természetjáró szakkörös tanuló a két szakkörvezető tanár (Hocz Kornélia, Tóth Sándor) és még 2 pedagógus kíséretében ellátogatott a Szegedi Tudományegyetem Füvészkertjébe. Az alsós és a felsős szakkörös is […]

Híreink

Remek szereplés a mezei futóversenyen

Iskolánk csapata 90 fővel vett részt a mezei futóverseny alapszintű Diákolimpia versenyén 2017. október 10-én, amelyre a Bogárzó lóversenypályán került sor az Orosháza Város DSB szervezésében. Kiválóan felkészített csapatunk pazar szereplést mondhat magáénak, hiszen csapatban […]

Híreink

Regionális Bajnok iskolánk U 11-es csapata

Október 5-én a Dél – Kelet Magyarország Régió Sport XXI. Program keretein belül rendezték meg a Pálya 2 versenyt, mely a Magyar Olimpiai Bizottság által támogatott és a Magyar Atlétikai Szövetség égisze alatt zajló rendezvény […]

2017-2018 tanév Hírei

Kísérletezés a Gyopáros – tó partján

     Az Orosháziak egyik közkedvelt pihenőhelyét a Gyopároson található tavat és annak erdős, parkos környezetét látogatta meg a héten a természetjáró szakköri csoport. A tanulók Tóth Sándor szakkörvezető kíséretében gyalogosan vágtak neki a körülbelül […]

Híreink

Duatlon Megyei Diákolimpia

Iskolánk négy teljes csapattal vett részt első ízben a versenyrendszerbe három év után visszakerülő sportágban, ahol a gyerekeknek futás- kerékpározás-futás sorrendben kellett teljesíteni a távokat, ami rendkívül színvonalasra sikerült. A Gyulán megrendezett versenyre autóbusszal utaztunk […]

Híreink

Örömteli gyerekek a Magyar Diáksport Napján

Intézményünk is csatlakozott a Magyar Diáksport Szövetség szervezésében megrendezésre kerülő egész napos sportnaphoz, amelynek során tanulóink különböző sportágakban próbálhatták ki magukat. Leglátványosabb a 2017 m-es futás volt, amely egyben válogató versenyünk is volt a jövő […]

2017-2018 tanév Hírei

Planetáriumban jártunk

Iskolánk Sportcsarnoka ma milliárdnyi csillagnak adott otthont, hiszen eljött hozzánk az Utazó Planetárium. A kupolába vetített, valósághű film segítségével messziről kémleltük a gyönyörű „Kék Bolygó”-t, a Földet, közelről szemléltük a Naprendszer bolygóit, és kint jártunk […]

2017-2018 tanév Hírei

Geocaching a Mikolay kertben

     Egy igazi természetbarát életében legalább egyszer kipróbálja a geocaching-et. Örökre szóló élmény, hiszen a kincskeresők ősi szenvedélye valamennyiünkben ott él. Ennek az érzésnek tanulóinkba való átörökítése volt a célja annak a szakköri foglalkozásnak, […]

Híreink

Éremeső a Megyei Diákolimpián

Három ezüst- és egy bronzérmet szereztek iskolánk tanulói a szeptember 27-én Békéscsabán sorra kerülő Ügyességi Csapatbajnokság Megyei Diákolimpia Döntőjén, ahová összesen 24 diákunk utazott el! Ebben a versenyrendszerben versenyszámonként 5-5 lány- illetve fiú alkot egy-egy […]

2017-2018 tanév Hírei

Természetjáró szakkör a Fehértó napján

     Tizennyolcadik alkalommal került megrendezésre idén a Körös- Maros Nemzeti Park szervezésében, Kardoskúton a Fehértó napja elnevezésű rendezvénysorozat, melyen szakkörös és néptáncos gyermekeink is részt vehettek. A gyerekeknek a pusztaközpontban több programot is szerveztek, […]

2017-2018 tanév Hírei

Úszó eredmények

Szeptember 11-én részt vettünk a városi-körzeti úszó diákolimpián. A és B kategóriában hirdettek meg a versenyszámokat, ahol diákjaink kiválóan szerepeltek. B kategóriában elért eredményeink: Andó Alexandra (5. a) -50m mell: II. hely -100m hát: III. […]

2017-2018 tanév Hírei

Veni Sancte Szentmise

“Jöjj Szentlélek Úristen…” csendült fel az ének szeptember első napján templomunkban. Az Eötvös József Katolikus Általános Iskola és Óvoda tanárai és tanulói közös tanévnyitó szentmisével ajánlották Istenünk kegyelmébe az előttünk álló tanévet. László atya ünnepi […]

No Picture
Alapítványok

Napsugár A Jövő Gyermekeiért Alapítvány

Az alapítvány célja: Az Eötvös József Katolikus Általános Iskola és Óvoda sportiskolai feltételeinek bővítése.Pedagógiai módszerek, eljárások hatékonyabbá tétele, a hátrányos helyzetű gyermekek segítése. Az esélyegyenlőség megteremtése érdekében a hátrányos helyzetű gyermekek tanfolyamköltségéhez való hozzájárulás az […]

No Picture
Alapítványok

Az Eötvös téri sportiskoláért

Az alapítvány célja: Az Eötvös József Katolikus Általános Iskola és Óvoda sportiskolai feltételeinek bővítése. Kuratórium elnöke: Bella Csaba Kuratóriumi titkár: Papp Mihály Kuratórium tagjai: Miszlai József; Ádászné Andrusik Katalin; Adószám: 18336164-1-04 Civilszervezetek névjegyzéke

No Picture
Alapítványok

Az orosházi katolikus nevelésért Alapítvány

Az alapítvány célja: Az Eötvös József Katolikus Általános Iskola és Óvoda pedagógiai feltételeinek bővítése és erkölcsi alapjainak erősítése. Kuratórium elnöke: dr. Domonkos István Kuratóriumi titkár: Sitkei Katalin Kuratórium tagjai: Kabódi Mihályné; Elekes Lajos; Selmeczi László; […]

No Picture
Alapítványok

Eötvös József Diák és Sport Alapítvány

Az alapítvány célja: A tanulók iskoláztatási költségeinek támogatása, tanulmányi, kultúrális programok, rendezvények szervezése és támogatása. A pedagógusok infrastruktúrális hátterének, szakmai továbbképzésének, sport és kultúrális, nevelési, oktatási tevékenységének támogatása. Kuratórium elnöke: Bella Csaba Kuratórium alelnöke: Kabódi […]

No Picture
Alapítványok

Tehetséges Tanulókért Alapítvány

2004. szeptemberében alakult. Célja: ● A kiemelkedő tanulmányi eredményt és versenyeredményt elért tanulók jutalmazása. ● Jutalomkirándulás szervezése ● Tanulmányi versenyek nevezési díjának támogatása ● Színházlátogatás Kuratórium Elnök: Tompáné Mochnánszki Erzsébet Tagjai: Sitkei Katalin; Fésűné Bálint […]

No Picture
Alapítványok

Eötvös József Diák és Sport Alapítvány

Az alapítvány célja: Orosháza város diák-, tömeg- és versenysportjának támogatása. A helyi diák és versenysport infrastruktuális és egyéb tárgyi feltételeinek megteremtése,meglévő feltételeinek javítása és fejlesztése. A diákközélettel, valamint a verseny és diáksporttal összefüggő szakirodalom kezdeményezése, […]

No Picture
Alapítványok

Eötvös József Alapítvány

1991-ben alakult.Célja: elősegíteni az iskolai számítógépes oktatás feltételeinek javítását. ● Tanárok továbbképzésének támogatása ● Tehetséges tanulók versenyeztetése ● Kiemelkedő teljesítményt nyújtók jutalmaztatása Az alapítvány évek hosszú sora óta rendezi meg a városi számítástechnika versenyt a […]

2016-2017 tanév Hírei

Békés Megyei Számítástechnika Verseny

Juhász Gergő, iskolánk végzős diákja ismét az első helyen végzett. Most a Vörösmarty Általános Iskolában rendezett Békés Megyei Számítástechnika Verseny győztese lett. Felkészítője Dr. Blahóné Gali Erzsébet tanárnő. Gergő a Táncsics gimnázium matematika tagozatán folytatja […]

2016-2017 tanév Hírei

Egyházmegyei Hittanverseny a teremtett világ védelméért

Katolikus iskolánk nagy örömmel csatlakozott a Karolina Általános Iskola és Gimnázium versenyfelhívásához, amelyet ebben az évben Egyházmegyei Hittanverseny a teremtett világ védelméért címmel hirdettek meg egyházmegyei hittancsoportok számára. A rangos megmérettetés három fordulóból állt. Az […]

No Picture
2016-2017 tanév Hírei

Álláshirdetés

ANGOL – TÖRTÉNELEM – FÖLDRAJZ – BIOLÓGIA szakos tanárokat foglalkoztatna a következő tanévtől az Eötvös József Katolikus Általános Iskola. Cím: 5900 OROSHÁZA Eötvös tér 2. E-mail: titkarsag@eotvosoh.hu Honlap: www.eotvosoh.hu Orosháza, 2017. május 8. Bicsánszky József […]

2016-2017 tanév Hírei

Városismereti vetélkedő

A településalapítás 273. évfordulója alkalmából rendezett programsorozat keretében az Oros-haza Baráti Kör április 22-én szervezte meg a XI. Városismereti vetélkedőt, melyre ezúttal tíz csapat nevezett két korcsoportban. A résztvevők kilenc órakor értesültek a legfontosabb technikai […]

2016-2017 tanév Hírei

Kísérletező Kisfizikusok Versenye

A hagyományoknak megfelelően ebben a tanévben is megrendeztük kísérletező versenyünket, melyen fizikai és kémiai kísérleteket mutattak be a versenyzők. Nagyon sok érdekes, színes kísérletet láthattunk, melyet három főből álló zsűri értékelt. Az elért eredmények: I. […]

2016-2017

Megzenésített versekkel ünnepeltük a költészet napját

1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük a költészet napját. Ebből az alkalomból iskolánk Emléktermében felső tagozatos tanulóink részvételével zenés, verses irodalmi összeállítással tisztelegtünk a költők és a magyar líra előtt. Az előadáson Körmöczi […]

2016-2017

Magyarországi németek kiűzetésének emléknapja

A magyarországi és a környező településen élő német kisebbség megismerése címmel tartott előadást iskolánk Emléktermében Dr. Abonyi Lajos, az Orosházi Német Nemzetiségi Önkormányzat első elnöke 2017. február 20-án. Beszélt a térség kisebbségben élő nemzeteiről, képekkel […]

2016-2017

Magyarországi németek kiűzetésének emléknapja

A Magyar Országgyűlés január 19-ét a magyarországi németek elhurcolásának és elűzetésének emléknapjává nyilvánította. E nap alkalmából rendhagyó történelemórán vettek részt nyolcadik osztályos tanulóink, melyet dr. Abonyi Lajos, a Német Nemzetiségi Önkormányzat első elnöke tartott iskolánk […]

2016-2017

Eötvöstől Eötvösig

Január 27-én Szántai Márk rendhagyó irodalomóráján vehettünk rész iskolánk Emléktermében. Márk intézményünk egykori tanulója, aki jelenleg a szegedi SZTE-BTK magyar-történelem tanári mesterszakos, végzős hallgatója. Az Eötvös Lóránd Kollégium író-olvasó találkozóinak szervezője. Érdeklődése elsősorban a kortárs […]

2017-2018

Magyarországi németek kiűzetésének emléknapja

A Magyar Országgyűlés január 19-ét a magyarországi németek elhurcolásának és elűzetésének emléknapjává nyilvánította. E nap alkalmából rendhagyó történelemórán vettek részt nyolcadik osztályos tanulóink, melyet dr. Abonyi Lajos, a Német Nemzetiségi Önkormányzat első elnöke tartott iskolánk […]

2016-2017

Könyvbemutató az Emlékteremben

Koszorús Oszkár Orosháza díszpolgára, helytörténész, a kötet főszerkesztője tartott előadást iskolánk 7. osztályos tanulóinak. Röviden bemutatta könyve létrejöttének körülményeit, s eredeti dokumentumokkal, fényképekkel elevenítette fel az orosháziak életét az első világháború idején. Élményszerű, érdekes előadásában […]

2016-2017 tanév Hírei

Ma nálunk járt a Mikulás

Sok-sok katolikus iskolás örömére ma nálunk is járt a Mikulás. Természetesen sok-sok jó gyerek várt rá, akik a A Mikulás betoppanásáig sem unatkoztak: a negyedikes gyerekek vidám jelenettel szórakoztatták a kicsiket. Messziről hallatszott csengője, aztán […]

2016-2017 tanév Hírei

18. számítástechnika verseny az Eötvösben

Az idei tanévben 18. alkalommal hirdette meg az Eötvös József Alapítvány a Városi Számítástechnika Versenyt. A megmérettetés döntőjét 2016. december 03-án tartottuk, 7. és 8. osztályos tanulók részére az Eötvös József Katolikus Általános Iskolában, amely […]

2016-2017 tanév Hírei

Egyházi Népének Verseny

Iskolánk először vett részt 2016. december 1-én Szentesen a Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola szervezésében megrendezett egyházi népének versenyen, amelyen több tanulónk is eredményesen szerepelt. Szikszai Kitti és Ádász Katalin 6.b osztályos tanulók 3. helyezést […]

2016-2017 tanév Hírei

Iskolanyitogató foglalkozás 2016. december 1.

2016. december 1-én Iskolanyitogató foglalkozásra hívtuk  a leendő elsősöket és szüleiket. Az ovisok a Sportcsarnokban játékos akadálypályán ügyeskedhettek, később az aulában találkozhattak a Mikulással is. A negyedikesek Látogatás a Mikulásnál című jelenettel kedveskedtek a gyerekeknek. […]

2016-2017 tanév Hírei

Bibliatörténeti vetélkedő Gyomaendrődön

A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnázium 2016. november 25-én, pénteken bibliatörténeti vetélkedőre hívta meg Katolikus iskolánkat. A megmérettetésre alsó tagozatból, évfolyamonként két tanuló jelentkezésével összeállított csapat nevezését várták a szervezők. A verseny előkészületeként […]

2016-2017 tanév Hírei

Egészségnap 2016

“Életerőnket nem őrizhetjük meg tiszta levegő, tiszta víz, egészséges táplálék és tiszta gondolatok nélkül.” (Gandhi) Minden év novemberében egészségünk védelmére hívjuk fel játékos formában a gyerekek figyelmét az Eötvös József Katolikus Általános Iskola és Óvodában. […]

2016-2017 tanév Hírei

XIII. dél-békési szónoklatmondó verseny

A szeretetről szónokoltak az Eötvösben Az Eötvös József Katolikus Általános Iskola és Óvoda Tehetséges Tanulókért Alapítványa tizenharmadik alkalommal rendezte meg november 11-én a dél-békési szónoklatmondó versenyt 7-8. osztályos tanulók számára. A cél a szép magyar […]

2016-2017

Az orosházi szálánvarrott

Sonkolyos Károlyné Margit néni, az orosházi minta talán legnagyobb ismerője beszélt hagyományainkról, az orosházi szálánvarrott hímzésről Emléktermünkben, melyet munkái díszítettek. Kifejezetten csak orosházi mintával készült terítőket, párnákat, táskákat mutatott meg. Már polgári leányiskolás éveiben megtanulta […]

2016-2017 tanév Hírei

Arany Dobókocka 2016

Hurzsán Mihály 3.a osztályos tanuló: IV. hely Vidovenyecz Anna Korányi-Gebura Márk 3.b osztályos tanuló: V. hely Vidovenyecz Anna Sarkadi Leila 4.a osztályos tanuló: V. hely Birkás Istvánné Fánczi Gina 6.a osztályos tanuló: V. hely Makóné […]

2016-2017

Népi hímzések az emlékteremben

Varga Jánosné, az Orosházi Díszítőművészeti Kör tagja érdekes előadást tartott 6.a osztályos tanulóinak iskolánk Emléktermében. Bemutatta saját készítésű munkáit, mesélt az egyes tájegységek jellemző mintáiról, színekről, öltésfajtákról. Számára a legkedvesebb technika az orosházi szálán varrott, […]

2016-2017

Az Emlékteremben jártunk (1.a és az 1. b osztály)

Iskolánk első osztályos tanulói ellátogattak az Emlékterembe, ahol megismerkedtek a régi tanterem berendezésével, az iskolai taneszközökkel és szokásokkal. Kipróbálták milyen is hátratett kézzel, egyenes háttal ülni a régi padokban. Csilla nénivel a betűírást gyakorolták palatáblán, […]

2016-2017 tanév Hírei

Őszi hittanos- és ministránstalálkozó

Ebben az évben ismét iskolánk adott otthont a Szeged-Csanádi Egyházmegye őszi hittanos- és ministránstalálkozójának, amelyen mintegy százötven gyermek vett részt október 8-án.A program Mária élete köré szerveződött. Gombkötő Valéria igazgatóhelyettes köszöntötte a résztvevőket, majd Iványi […]

2016-2017 tanév Hírei

Hirdetés

Tanévnyitó ünnepség időpontja: 2016. augusztus 31. (szerda) 18 óra, Helyszíne: Sportcsarnok. Tankönyvek kiosztása 2016. szeptember 01. (csütörtök) Bicsánszky Józsefigazgató

2016-2017 tanév Hírei

Álláshirdetés

ANGOL – TÖRTÉNELEM szakos tanárt, vagy óraadó tanárokat foglalkoztatna a következő tanévtől az Eötvös József Katolikus Általános Iskola. CÍM: 5900 Orosháza, Eötvös tér 2. E-mail: titkarsag@eotvosoh.hu Bicsánszky Józsefigazgató

2014-2015 tanév Hírei

Hírek Erdélyből

Hírek Erdélyből! Megérkezés 1. nap Teljesített programok: Székelyudvarhely… 2. nap Teljesített programok: Parajd – sóbánya… 3. nap Teljesített programok: Madarasi Hargita… 4. nap Teljesített programok: Kolozsvár … 5. nap Nagy Beátatanárnő

2014-2015 tanév Hírei

Barangolás Erdélyben

Iskolánk „Barangolás Erdélyben” című nyertes pályázata a HATÁRTALANUL! program keretében valósul meg. A hetedik évfolyam utazásának időpontja: 2015. május 19-23. A 35 fős csapat 4 pedagógus kíséretével fedezi fel Erdély történelmét, a táj szépségét, ismerkedik […]

2014-2015 tanév Hírei

Barangolás Erdélyben 2015

Barangolás Erdélyben Barangolás Erdélyben Előkészületek Hírek Erdélyből Fényképek, videók, média Barangolás Erdélyben összefoglaló A tanulmányi kirándulás értékelése  

2013-2014 tanév Hírei

Feledhetetlen élmények Erdélyben 2014

Feledhetetlen élmények Erdélyben Feledhetetlen élmények Erdélyben 2014 Feledhetetlen élmények Erdélyben 2014 13-01-20. Támogató az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő. A támogatás összege: 766. 800 Ft. A kirándulás célja a határon túli magyarsággal kapcsolatos ismeretek bővülése. A gyerekek ismerkedjenek meg Erdély […]

2012-2013 tanév Hírei

Élménytúra Erdélyben 2013

Élménytúra Erdélyben Az Eötvös József Katolikus Általános Iskola és Óvoda sikeres pályázatot nyújtott be a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt-hez HATÁRTALANUL! Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek címmel. A pályázat címe: Élménytúra Erdélyben. Témája: A vizek világa Erdélyben. 44 hetedik […]

Határtalanul

Határtalanul programról

A Határtalanul! program célja a magyar-magyar kapcsolatok építése, személyes kapcsolatok kialakítása, elmélyítése. A program a nemzetpolitikai célt fordítja le konkrét tapasztalatokra, azaz a Határtalanul! a nemzeti összetartozás operatív programja. Keretében magyarországi iskolák tanulói az állam […]

baro-eotvos-jozsef-elete
Nyitólap

báró Eötvös József élete

🔊 Hallgassa meg a bejegyzést Báró Eötvös Ignác és báró Lilien Anna palotahölgy fia volt. Alsóbb iskoláit Budán végezte, egyetemi tanulmányait pedig a pesti egyetemen bölcselet és történelem szakokon, 1826-tól 1831-ig. Szellemi fejlődésére nagy hatást […]