Katolikus Emlékterem

Minden jog fentartva © Eötvös József Katolikus Általános Iskola és Óvoda. Impresszum | Honlap térkép

Eötvöstől Eötvösig

Január 27-én Szántai Márk rendhagyó irodalomóráján vehettünk rész iskolánk Emléktermében. Márk intézményünk egykori tanulója, aki jelenleg a szegedi SZTE-BTK magyar-történelem tanári mesterszakos, végzős hallgatója. Az Eötvös Lóránd Kollégium író-olvasó találkozóinak szervezője. Érdeklődése elsősorban a kortárs próza felé irányul, napjaink irodalmi életének meghatározó alakjait kutatja. Előadásában végigkövethettük azt a folyamatot, melyben az ihletett állapotból megszülető könyv eljut az olvasóhoz a piaci térben, a jelenkor kihívásaival szembenézve. Ízelítőt kaphattunk az irodalmi díjak, ösztöndíjak rendszeréből, a kritika fontosságáról. Az irodalom határterületeit megvizsgálva egyértelmű cél  elérhetővé tétele minden ember számára, melynek mi magunk is résztvevői lehetünk. Hallhattunk arról, hogy a digitális korszak kihívásai hogyan jelennek meg az irodalom világában. Az előadó hangsúlyozta az olvasás, a könyvek szeretetének fontosságát és a gyerekek megismerkedhettek az irodalmi élet, az alkotás jelenkori sajátosságaival.


Holecska Mirjam

tanárnő

Eötvöstől Eötvösig

Eötvöstől Eötvösig

Eötvöstől Eötvösig

Eötvöstől Eötvösig

Eötvöstől Eötvösig

Eötvöstől Eötvösig

Eötvöstől Eötvösig

vissza >>>