Sok programot kínált az Eötvös iskola az Egészségnapon

vissza >>

Minden év novemberében – az egészség hónapjában – az emberi test és lélek védelmére tanítják játékos formában a gyerekeket az Eötvös József Katolikus Általános Iskola és Óvodában. Az idei rendezvény november 28-án délelőtt volt. Számos, az egészségmegőrzéshez kacsolódó programmal készültek az iskola pedagógusai és a meghívott előadók.

Az programot dr Laurinyecz Mihály kanonok, Misi atya nyitotta meg. Az előzetes feladatok mottója: „a szív az élet motorja”.

Az irodalmi színpad mesei jelenete és az iskola néptáncosainak meglepetés produkciója mindenkit meghatott.

Az előzetes feladatok - elemgyűjtés, rajzpályázat, plakátkészítés - eredményhirdetése után Rétes Edina táncpedagógus, az intézmény volt tanulója és tanítványai fergeteges hangulatot teremtettek a gyerekek bevonásával. A délelőtt programban az Előd utcai katolikus óvoda kicsinyei is részt vettek.

A megnyitó után az alsósok játékos sportversenyen küzdöttek.

A felsősök ez idő alatt előadásokon, filmvetítésen okosodtak. Óvári Judit védőnő és Gyarmati Noémi a serdülőkor problémáiról, Varga Lászlóné az elsősegélynyújtásról, Madarász Géza rendőr hadnagy a drogokról, és egyéb élvezeti szerek veszélyeiről, Krnács András egyetemi tanár informatikus az internet veszélyeiről, a biztonságos internetről, Fülöp Anikó kozmetikus a kamaszkori bőrproblémákról, Baranyai Erika Piros a természetes anyagok fontosságáról a bőrápolásnál, Hári Anikó a stressz oldás módjairól, Kisházi Zsuzsanna az önismeret fontosságáról, Gyenge Éva a környezetünk és az egészség kapcsolatáról beszélt a diákoknak.  „ Az vagy, amit eszel” címmel az osztályok osztályfőnökükkel együtt egészséges ételeket készítettek, beszélgettek az egészséges életmódról. A délelőtt második felében a kicsiket a Táncsics Mihály Gimnázium diákjai foglalkoztatták, akik már második éve látogatnak el az iskolába Gabnai Edit tanárnő vezetésével.

A nagyok a sportcsarnokban sor- és játékos akadályversenyen jöttek mozgásba.

A nap zárása az eredményhirdetés, majd a sportinduló közös éneklése volt.




 Dr. Blahóné Gali Erzsébet

tanárnő