Egészségnap az Eötvösben

egeszsegnap-az-eotvosben
Egészségnap az Eötvösben 2018

„Hacsak lehet, játszik a gyermek. Mert végül a játék komolyodik munkává. Boldog ember, ki a munkájában megtalálja a valamikori játék hangulatát.”

Sütő András

Iskolánkban idén is megrendeztük az Egészségnapot. Az rendezvényre december 1-jén délelőtt került sor. Számos, az egészségmegőrzéshez kapcsolódó programmal, játékkal készültünk a gyerekeknek. A napot Kisházi Zsuzsanna pszichológus nyitotta meg. Tanulóinak műsorával folytatódott a nap az egészség és a játék kapcsolatáról, majd a 2.a osztály a Sakkpalota program indulójára táncolt. Tóthné Somogyi Mária és Győri Szabolcs készítette fel a diákokat. Ezután Kubas Eleonóra mutatta be az Egészségfejlesztési Iroda munkáját. A megnyitó zárásaként Németh-Csiki Rebeka aerobic oktató mozgatta meg a jelenlévőket. A megnyitó után játékos akadályversenyen vehettek részt diákjaink, valamint korosztályuknak megfelelő, változatos témájú beszélgetések, játékok, előadások várták őket. Óvári Judit védőnő és Dénes-Gyarmati Noémi a serdülőkor problémáiról, Kis Rozália rendőrhadnagy az Internet veszélyeiről, a biztonságos Internetről tartott tájékoztatást. Fülöp Anikó kozmetikus a kamaszkori bőrproblémákról, illetve azok kezeléséről beszélt. Kisházi Zsuzsanna pszichológussal önismereti játékokat játszottak az érdeklődők. Popol–Gyarmati Nóra gyógytornász a gerincferdülés és a lúdtalp megelőzésére, illetve javítására alkalmas gyakorlatokkal ismertetette meg a gyerekeket. Gálné Csizmadia Anikó népi játékkészítő mester irányításával csuhéból alkottak játékokat. Fazekas-Kolozsi Krisztinával gyönyörű mintákat festettek kavicsokra. Gubacsi Tímea Access Bars kezelést tartott, amely 32 pontot érint a fejen. A sportcsarnokban izgalmas mozgásos játékok is várták főleg a kisebbeket. A testnevelő munkaközösség tanárai izgalmas akadálypályát építettek, melyeken a gyerekek önfeledten küzdötték át magukat. Török András az élménypedagógia eszközeivel mozgatta meg a kicsiket és nagyokat. A résztvevők megtanultak együttműködni, alkalmazkodni, küzdeni a mozgás csodáján keresztül. Az Orosházi Kórház-Egészségfejlesztési Iroda és a Békés Megyei Népegészségügyi Osztály munkatársai támogatták a napot, színesítették a programot. Egészséges táplálkozásról és az AIDS–ről tartottak előadást, az antibiotikum hatásának bemutatására kémiai kísérletet végeztek. Az 1-2. osztályban megjelent a „Szupertüsszencs”. A gyerekek társasjátékokat próbálhattak ki, rejtvényt fejthettek, lepedő alatt csavart szereltek és gémkapcsot fűztek. Közben a pedagógusoknak lehetőség nyílt vérnyomás, vércukor, testtömegindex és CO mérésre. A nap során az osztályok, az osztályfőnökükkel együtt egészséges ételeket készítettek, ettek és beszélgettek az egészséges életmódról. Lehetőség volt az aulában méz kóstolásra a Bodrogi méhészet közreműködésével. A tartalmas nap végén az eredményhirdetés után, minden osztály az élmények mellett egy-egy társasjátékkal gazdagodott.

Fényképek: >>>

 

Egészségfejlesztési Iroda – Orosházi Kórház cikke az eseményről:

Dr. Blahóné Gali Erzsébettanárnő

Légy te az első hozzászóló

Válaszolj

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*