Grundbirkózás Diákolimpia™ Országos Döntő

Február 24-25. között a borsodi megyeszékhelyen az ország legjobb grundbirkózó leány- és fiúcsapatai mérték össze tudásukat a Grundbirkózás Diákolimpia Országos Döntőjében. A miskolci hétvégén az I. és a II. korcsoport nemenkénti fináléjában a legjobb csapatok küzdöttek meg a „Magyarország diákolimpiai bajnoka” címért a Városi Szabadidőközpont Generali Arénában. A grundbirkózás öt év kihagyás után a 2016/2017. tanév óta része ismét a Diákolimpia® országos versenysorozatnak. Idén összesen 180 csapat nevezett a bajnokságba, közülük kerültek ki a miskolci országos döntő résztvevői, a két napon összesen közel 350 fő. A hétvégi verseny megnyitóján részt vett Németh Szilárd országgyűlési képviselő, a Magyar Birkózó Szövetség elnöke és Balogh Gábor, a Magyar Diáksport Szövetség elnöke is. Az ünnepi köszöntőket követően a versenyző fiatalok diákolimpiai esküt tettek, majd elkezdődtek a csapatküzdelmek. A hétvégi miskolci versenyre több neves és sikeres sportoló is kilátogatott, úgymint Varga János olimpiai bajnok, kétszeres világbajnok birkózó, Majoros István olimpiai bajnok birkózó, Komáromi Tibor háromszoros világbajnok, olimpiai ezüstérmes birkózó, egyben a Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) alelnöke, Kovács István birkózó világbajnok, az MBSZ alelnöke. A versenybíróság elnöki teendőit egy legendás sportoló, Deák Bárdos Mihály egykori Európa-bajnok, ötszörös vb-ezüstérmes, négyszeres olimpikon látta el. A Diákolimpia versenyek hozzájárulnak a fiatalok közösségi élményben való gazdagodásához, és segítenek abban, hogy sokat tanuljanak magukról és versenyző társaikról is olyan területen mint a kitartás, fegyelmezettség, sportszerűség. A fiúk korcsoportjaiban több mint 100 iskola csapata nevezett országszerte. Iskolánk mindkét korcsoportban kiharcolta a részvételt a miskolci döntőn. Az I. korcsoportos csapat végül a nyolcadik, a II. korcsoportosok a tizedik helyen végeztek.
Hajrá Orosháza, hajrá Eötvös!

Fényképek >>>

Szénási Viktortestnevelő

Légy te az első hozzászóló

Válaszolj

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*


Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..