Szónokok az Eötvösben

2017. november 17-én délután az Eötvös József Katolikus Általános Iskola és Óvoda Tehetséges Tanulókért Alapítványa tizennegyedik alkalommal rendezte meg a Dél-békési Szónoklatmondó Versenyt. A rendezvény célja a tehetséggondozás mellett a szép magyar beszéd és a kommunikációs kultúra fejlesztése, a történelem- és irodalomismeret elmélyítése.
A versenyre 8 általános iskola 16 hetedik és nyolcadik osztályos diákja jelentkezett, hogy beszédével meggyőzze a hallgatóságot. A résztvevőknek egy kötelező és egy szabadon választott szónoklatot kellett előadniuk. A kötelező szöveget az iskola szellemiségének megfelelően a Bibliából, az Efezusi levélből választottuk. Majd a tanulóknak egy szabadon választott XX. század végi, XXI. század eleji szónoki beszédet kellett előadniuk, melynek témája bármi lehetett.
A szervezést és lebonyolítást az önkormányzat civil szervezetek számára kiírt pályázatán nyert támogatás segítette.

A verseny eredménye:
I. helyezett: Györgyi Anna 8.o. (Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola Czina Sándor Tagintézmény, felkészítő tanára: Kaminszkiné Vígh Zsanett)

II. helyezett: Lázár János Boldizsár 7.o. (Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskola Hódmezővásárhely, felkészítő tanára: Daridáné Papp Erika)

II. helyezett: Kovács Bence 8.o. (Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskola Hódmezővásárhely, felkészítő tanára: Daridáné Papp Erika)

III. helyezett: Fánczi Gina 7.a (Eötvös József Katolikus Általános Iskola és Óvoda Orosháza, felkészítő tanára: Holecska Mirjam)

III.helyezett: Tóth Nikolett 7.a (Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola Székhelyintézmény, felkészítő tanára: Nagy Tünde)

III. helyezett: Varga Szilárd 7.b. (Orosházi Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, felkészítő tanára: Major István)

Tompáné Mochnánszki Erzsébettanárnő

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*


Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..